Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyar

Hat évre szóló közvilágítás fejlesztésről állapodott meg a DÉMÁSZ Kecskemét önkormányzatával

Szerző: 2017. március 18.No Comments

„A DÉMÁSZ több mint ezer új közvilágítási lámpa szereléséhez építi ki a hálózatot Kecskeméten. A 2022-ig tartó, több városrészt érintő hálózatfejlesztést a város igényei alapján végzi el a nemzeti közműszolgáltatási rendszerhez tartozó DÉMÁSZ.

A DÉMÁSZ immár nemzeti tulajdonú vállalatként a dél-magyarországi régió megyéiben, így Kecskeméten is jelentős fejlesztéseket végez annak érdekében, hogy a fogyasztók számára biztonságos, minőségi szolgáltatást nyújtson. Kecskemét városa impozáns fejlődésen megy keresztül, és felelős szolgáltatóként minden eszközünkkel támogatjuk ebben a jövőben, kiterjesztve együttműködésünket a hálózatfejlesztéstől kezdve az okos azaz „smart” megoldásokon át egészen a szakember utánpótlást biztosító képzési programokig” – mondta Kóbor György az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. elnök-vezérigazgatója, a DÉMÁSZ Zrt. vezérigazgatója.

Sikerrel zárult a kecskeméti önkormányzat és a DÉMÁSZ hálózati elosztó leányvállalata közötti egyeztetés a közvilágítás fejlesztéséről is, így 2017-2022 között folyamatos ütemezéssel valósul meg az egyes városrészekben a közvilágítás kiépítése. Már a múlt évben 148 db lámpatestet szereltek fel a vezérlőszállal ellátott hálózatokon. A hat éves fejlesztés mindkét fél aktív közreműködésével valósul meg: a DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. elvégzi a közvilágításhoz szükséges hálózati elemek ((kapcsolószál, vezérlő berendezés, mérés kialakítása) kiépítését, az önkormányzat pedig a lámpatesteket helyezi ki.

A 2017. február 1-től a DÉMÁSZ hálózati elosztó társasága vállalta, hogy 2017-ben saját költségén 18 km hosszan megépíti a közvilágítási kapcsolószálat, amely mentén már ebben az évben újabb 244 db lámpa lesz felszerelhető. A beruházás biztosítja, hogy a közvilágítás a város újabb utcáiban, városrészeiben bővüljön. Az első ütemben a Csabagyöngye utca, Gál utca, Pajtás utca, Mathiász utca, Bánfi utca, Mimóza utca, Patak utca, Sárospatak utca, Ösvény utca, Jázmin utca, Zöldkút utca, Várpalota utca lesz lehetőség az új lámpák felszerelésére.

Az immár a nemzeti közműszolgáltatás rendszerében működő szolgáltatóként a DÉMÁSZ, a jövőben is támogatja Kecskemét dinamikus fejlődését. Közel egy milliárd forintos saját beruházásával alig egy év alatt 2016 szeptemberében elkészült a Szultán utcai alállomás bővítése, ami megbízható energetikai hátteret nyújt az egyre növekvő számú ipari fogyasztó valamint a lakosság ellátásához. Emellett elkezdődött egy újabb, a legkorszerűbb technológiával ellátott alállomás építése Kósafalu városrész közelében. Ez 40 MW-os kapacitásával Kecskemét déli ipari területeinek energiaellátását biztosítja.

A DÉMÁSZ mindemellett jelentősen megemelte a hálózatfejlesztési és rekonstrukciós beruházásokra fordított pénzügyi keretét a dél-magyarországi régió 3 megyéjében.”

Forrás:
Hat évre szóló közvilágítás fejlesztésről állapodott meg a DÉMÁSZ Kecskemét önkormányzatával; DÉMÁSZ Zrt.; 2017. március 16.