Skip to main content
energiagazdaságtechnika

Átjárható lesz az ország elektromos autóval

Szerző: 2017. április 2.No Comments

„A kormány folytatja az elektromos autók elterjedését ösztönző programját, illetve az ehhez szükséges infrastruktúra fejlesztését is – hangsúlyozta Varga Mihály az Óbudai Egyetemen. A nemzetgazdasági miniszter, Budapest II. és III. kerületének országgyűlési képviselője az e-mobilitás erősítését az egyik legfontosabb gazdaságpolitikai célnak nevezte.
A nemzetgazdasági miniszter az Óbudai Egyetem hallgatói innovációit bemutató nap keretében adta át az intézmény vezetőinek a kormánytámogatással vásárolt elektromos autót. A jármű beszerzése kifejezi az egyetem elkötelezettségét a jövő technológiája és a környezetünk megóvása mellett – tette hozzá a tárcavezető.

Magyarország számára, ahogyan a világ fejlett ipari országai számára is, a jövőbe való befektetés a siker kulcsa – szögezte le Varga Mihály kiemelve, hogy a kormány elektromobilitást támogató programja, a Jedlik Ányos Terv csak akkor lehet sikeres, ha ösztönző szabályozási környezetben épül ki az elektromos közlekedéshez tartozó infrastruktúra, és ha az emberek érdekeltté válnak az elektromos járművek használatában. A miniszter elmondta, hogy mindhárom területen sikerült előrelépéseket tenni az elmúlt időben, ezek között említette a zöldrendszámok és a különböző adó típusú ösztönzők bevezetését, illetve az infrastruktúra-fejlesztés és az elektromos autók beszerzésének támogatását. A tárcavezető hozzátette: az egyik fontos cél, hogy elektromos járművekkel az ország teljesen átjárható legyen, a tervek szerint hamarosan legalább 80 kilométerenként lesznek nyilvánosan elérhető elektromos töltőállomások.

Az elektromos autók beszerzését támogató minisztériumi pályázatáról tájékoztatva Varga Mihály elmondta: a kormány 2016-ban 2 milliárd, 2017-ben pedig 3 milliárd forintot biztosít. Öt hónappal a pályázatok beadásának megkezdése után már látszik, hogy nagy az érdeklődés, kétszáz felett van a benyújtott pályázatok száma, és további több mint 300 pályázatot tartunk nyilván – ismertette az adatokat a miniszter.”

Forrás:
Átjárható lesz az ország elektromos autóval; Nemzetgazdasági Minisztérium; 2017. március 30.