Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarszakirodalomtársadalom

A városi levegő kreatívvá tesz

Szerző: 2017. április 3.No Comments

„A város az emberi társadalom sajátos létmódja, mely nem következik az evolúciós előzményekből. A gyűjtögető, halászó, vadászó hordalét örökös vándorlást jelentett, aminek véget vetett a letelepedettséghez kötött átállás a mezőgazdasági termelésre. Város csak ott és akkor jött létre, amikor az együtt élő emberek egy csoportja kilépett a közösségi keretekből. A társulás közvetlen hálózata helyére közvetett kapcsolatok kerültek, melyek szerepek szerint különböztették meg és különítették el az embereket. Hosszú időnek kellett eltelnie, míg a városlakók eredetileg törpe kisebbségéből többség lett. Ma már Afrika és Ázsia kivételével az összes földrészen az emberek túlnyomó többsége városokban él, melyek között vannak nagyobbak és kisebbek. A nagy városok egyre nőnek, de nem a kisebbek rovására. A városiasodás vesztesei a falvak.

Európában a városi népesség 60%-a kis- és közepes városokban él. Ezt a számot Fejérdy Tamás és Z. Karvalics László tanulmányában olvashatjuk. A tanulmány lelőhelye egy most megjelent kötet, melynek címe Kisvárosok reneszánsza. A kőszegi példa. A kötetet a Kőszegen nemrég létesült Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete adta ki, Miszlivetz Ferenc szerkesztésében. Ebben az intézetben indult el egy kutatómunka, melynek célja a kreatív város modelljének kidolgozása. A modell alapgondolata, hogy kreativitás nélkül nincs fenntartható fejlődés. Innen logikusan adódik a következtetés, hogy ha nincs vagy fenntarthatatlan a fejlődés, annak a vége válság, majd csőd. A példa Kőszeg, de a könyv korántsem csak Kőszegről szól. A leírtakat minden kis- és középváros lakói és döntéshozói hasznosíthatják Magyarországon. A várhatóan hamarost megjelenő angol nyelvű kiadás célcsoportja Európa összes kis- és középvárosa.

A kötet tanulmányai korántsem sugallják, hogy a kreativitás és a fenntartható fejlődés a kisvárosok privilégiuma lenne, de a tanulmányok elolvasásával kialakul bennünk a bizonyosság, hogy a kis- és középvárosok megkerülhetetlenek, ha célunk egy olyan társadalom kialakítása, mely a társadalmi és technológiai innováció, a kutatás-fejlesztés, a versenyképesség, a minőségi élet jegyében kívánja formálni tagjai mindennapjait…”

Forrás:
A városi levegő kreatívvá tesz; Csepeli György; Magyar Tudomány; 2017. március
Kisvárosok reneszánsza: A kőszegi példa; Miszlivetz Ferenc (szerk.); Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete; 2016