Skip to main content
gazdaságinformatikaszakirodalomtechnika

A felfokozott, túlzott várakozások szembesülnek a való világ tényleges igényeivel és lehetőségeivel az agrárinformatikában

Szerző: 2017. június 5.No Comments

„[Kivonatos közlés] A mezőgazdaság technológiai kérdéseire kevésbé fogékony, de a világ dolgaira nyitott szemlélő az elmúlt 2-3 évben óhatatlanul is számos olyan híradással találkozhatott, melyben a legújabb információtechnológiai és azokhoz kapcsolódó fejlesztésekre alapozva a mezőgazdaság teljes átalakítását vizionálták. Az elmúlt hetekben azonban több olyan hír is napvilágot látott, amelyek alapján a kreatív rombolás vélhetően elmarad, ami jó apropót szolgáltat arra, hogy picit történeti távlatokba is helyezve az eseményeket feltegyünk néhány kérdést arról, hogy milyen mezőgazdaságot szeretnénk.

A drónok, különböző szenzorok és érzékelők (és az ezekkel támogatott precíziós mezőgazdaság), az ezekhez kapcsolódó, vagy ezektől éppen független farm menedzsment információs rendszerek, a gyűjtött hatalmas adatmennyiség feldolgozhatóságának korában, az önvezető traktorok hajnalán nem csoda, ha számos technológiai cég komoly lehetőséget (és széles felvevőpiacot) lát a mezőgazdaságban és az abban dolgozó gazdálkodók tíz- és százezreiben. A technológiai hírek és az innovációk iránt érdeklődők is sűrűn találkozhattak a gazdaságok digitális átalakításának lehetőségeivel, amit összességében talán a „smart farming” (digitális mezőgazdaság?) szókapcsolat ír le, de nem kell messzire mennünk az Ipar4.0 fogalmától sem, hiszen az azt bevezető szakértői anyagokban a mezőgazdaság az egyik mintaszektor, amely az új működési logikát illusztrálni hivatott. (Érdekes, hogy ez a vízió gyakorlatilag a mintegy harmincéves múltra visszatekintő precíziós mezőgazdaság koncepciójának a mai technikai lehetőségekhez igazított változata). Ígéretekben és lehetőségekben tehát nem szenved hiányt a mezőgazdaság, ami az információs technológia diszruptív hatását illeti, és a számos, a gyakorlatban kiválóan használható új technológiák mellett az összkép mégsem olyan impozáns.

A Wall Street Journalban (WJS) (Why Big Data Hasn’t Yet Made a Dent on Farms) május közepén jelent meg egy írás arról, hogy az adatgyűjtésen (az időjárásról, a talaj és a növények állapotáról rögzített adatsorok) és azok feldolgozásán keresztül a gazdálkodóknak a döntéshozatali folyamatok optimalizálását, és így az erőforrások hatékonyabb felhasználásával produktivitás-növekedést ígérő informatikai start up cégek egyre kevésbé sikeresek, ezáltal rákényszerülnek eredeti koncepciójuk felülvizsgálatára. Az egész leginkább a gazdálkodók visszafogott lelkesedésén, és az új megoldások használatának alacsony elfogadásán csúszik félre…A WJS is megemlíti, hogy rendet vágni az összegyűjtött hatalmas adatmennyiségben olyan feladat, amire sok esetben a gazdálkodók nem akarnak, vagy nem tudnak vállalkozni: korábbi információgazdálkodási rendszerük és az új között túl széles a szakadék, miközben az is előfordulhat, hogy az „átlagos” körülményekre optimalizált adatfeldolgozó alkalmazásból származó információk ellentétben állnak korábbi tapasztalataikkal. Mivel a precíziós mezőgazdaságot lehetővé tevő eszközpark meglehetősen összetett, így nem csak a működtetéséhez szükséges tudás jelentős, hanem a költségvonzata is, azaz a mezőgazdasági termelőegységek többségét még manapság is kitevő kisebb (családi) gazdaságok esetében vagy nincs elegendő tőke ezek beszerzésére, vagy a megtérülési idő irreális, vagy nem kalkulálható pontosan, mivel az évjárat-hatásnak, az időjárásnak és így a bizonytalanságnak erősen kitett nyílt rendszerek önmagukban is jelentős kockázatot jelentenek, miközben a technikai fejlődéstől várható termelékenység növekedés „forintosítása”, láthatóvá tétele, sokszor elmarad (ahogy a cikk idéz egy gazdálkodót „még mindenki arra próbál rájönni, hogy mi az az érték, ami az adatokból kinyerhető”).

Szintén idén májusban adott ki a témával foglalkozó jelentést (’Bungle in the Ag Tech Jungle – Cracking the Code on Precision Farming and Digital Agriculture’) a Rabobank, amely sorra vette az emúlt kétszáz év agrártechnológiai fejlesztési hullámait, köztük a jelenlegi, a digitális mezőgazdasághoz kapcsolódókat is (a fejőrobotoktól kezdve a vezeték nélküli technológiával hálózatba kötött agrometeorológiai állomásokon át az adatmenedzsment szoftverekig), és szintén megállapította, hogy ezen technológiák terjedése a gazdálkodók körében meglehetősen lassú. A jelentés szerzői több fő tényezőt azonosítottak ennek okaként. Az elsőt (ami közelebbről megnézve valójában akár két ok is lehet) már korábban érintettük és egyáltalán nem számít újdonságnak: a fejlesztésekkel kapcsolatban gyakran hiányzik a gazdálkodó számára a kézzelfogható érték, a nyereség, amit a pénzügyi, vagy akár más (például készségek elsajátítása) jellegű befektetésekkel elérhetnek. Ez azért is különösen fontos, mert egy olyan magas bizonytalansági tényezővel rendelkező ágazatban, mint a mezőgazdaság, a termelők leggyakrabban egyébként is a kockázat minimalizálására rendezkednek be. Ehhez kapcsolódik a már a nyolcvanas évek Angliájában is látott gyakorlat, hogy a kockázati befektetők és a cégek egy része (főleg azok, amelyek korábban nem töltöttek el sok időt az ágazatban) nem kész, a valódi igényekre hangolt termékekkel állnak elő. Az adatok összegyűjtése és prezentálása ugyanis még csak az első lépés, annak elemzése és kontextusfüggő felhasználási lehetőségei.

A Rabobank jelentésében a második és harmadik tényező szorosan összefügg, ezért érdemes egyben tárgyalni őket: az egyik szerint a gazdaságok jelentős részénél nem áll rendelkezésre a megfelelő technikai infrastruktúra a farmmenedzsment szoftverek bevezetéséhez. Egy korábbi szakértői anyagra hivatkozva, hogy mennyire nehéz a gazdálkodókat egy, a mezőgazdaságban tapasztalható recesszió közben befektetésre ösztönözni, a másik pontban pedig megállapítja, hogy ennek eredményeképpen a szoftver, mint szolgáltatás típusú értékesítés a fejlesztő cégek számára nem kecsegtet elegendő bevétellel. A jelentés érdekes módon ennek áthidalására manapság a video- és online játékok területén leginkább elterjedt freemium üzleti modellben látja a megoldást: egy ingyenes alapszoftver közzétételét, amiben néhány további szolgáltatásért már fizetni kellene. Az európai tapasztalatok szerint az infrastrukturális problémák között a vidéki térségek szélessávú internettel való ellátottságának gyengesége is komoly tényező, ahogy az EURACTIV smart farming aktuális kérdéseiről szóló, szintén 2017 márciusában megjelent jelentésben is olvasható.

Ez utóbbi anyag kiemeli a gazdálkodók digitális készségeinek alacsony szintjét is, mint hátráltató tényező. Jelen sorok írója ehhez annyit tenne hozzá, hogy egy korábbi, Hajdú-Bihar megyei kisgazdaságok körében végzett kutatása szerint a digitális eszközök terjedése egy igen hosszadalmas és sok tényezős folyamat, melynek során az aktív, mezőgazdasági célú IKT-használat egy „akkumulációs” folyamat eredménye, amelyet különböző gazdálkodóknál és gazdaságtípusoknál eltérő beavatkozásokkal érdemes megpróbálni gyorsítani. Külön érdemes kitérni a mezőgazdasági menedzsment szoftverekre, mert azok használata olyan analitikai gondolkodásmódot igényel, mellyel elsősorban a szakirányú végzettséggel rendelkező gazdálkodók rendelkeznek, ők pedig (ahogy azt többek között a precíziós mezőgazdaság jövőjét elemző, az Európai Parlament által készíttetett elemzésben is olvasható) a kisebbséget jelentik a gazdatársadalmon belül.

Összegezve tehát egyre kevésbé meglepő a tömeges elterjedés elmaradása, ha számításba vesszük, hogy egy rettentően diverz, különösen árérzékeny célközönség esetében beszélünk olyan megoldásokról, amely annak többségének menedzsment-stílusától vélhetően igencsak távol áll, miközben a digitalizáció gyökeres változásokat eredményezne a gazdálkodás irányítási gyakorlatában. További nehezítő tényezőként mind a Rabobank, mind pedig az EURACTIV jelentése megemlíti az adatok birtoklásának kérdése, vagyis kié egész pontosan a gazdálkodó különböző berendezésein lévő szenzorok által gyűjtött adattömeg, illetve ki és milyen módon fér hozzá. Phil Hogan, az Európai Bizottság mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős biztosa egyenesen a legfőbb akadályként említette a kérdéskört, kiemelve az interoperabilitás szerepét. Jó példa a kérdés kezelésének fontosságára, hogy az USA-ban már elindult egy olyan kezdeményezés, az Agricultural Data Coalition, amelynek célja, hogy segítse a gazdálkodókat a tevékenységük során keletkezett adatok menedzselésében, illetve az afölötti kontroll megőrzésében. A Koalíció koncepciója egy olyan független, semleges, elsősorban a gazdálkodók érdekeit figyelembe vevő központi adattároló (data repository) létrehozását célozza, ahol a gazdák biztonságos módon tárolhatják a gazdálkodás során létrejött adataikat, amelyeket a napi munka során a különböző berendezéseik gyűjtenek, és maguk határozhatják meg, hogy a piac szereplői közül milyen hozzáférést kaphatnak azokhoz…”

Forrás:
Leengedőfélben az agrárinformatikai-lufi, avagy ideje ismét a valódi problémákkal foglalkozni?; Csótó Mihály; 2017. június (pdf)
Lásd még korábbi cikkünket a szerzőtől: Mezőgazdaság: Informatikai innovációk terjedése a kisgazdaságokban