Skip to main content
gazdasághírközlésInternettávközlés

Az MVM NET Zrt. a Szupergyors Internet Program keretében lakossági szolgáltatóként is megjelenik Magyarország egyes járásaiban

Szerző: 2017. június 23.No Comments

„Új feladatot vállal magára az internetelérést eddig csak a vállalatok és a közigazgatás számára biztosító állami tulajdonú MVM Net Zrt. A Szupergyors internet program részeként, uniós támogatás mellett megvalósítandó hálózatfejlesztés készteti a céget arra, hogy lakossági szolgáltatóként is megjelenjen Magyarország egyes járásaiban.

A kormány által két évvel ezelőtt meghirdetett Szupergyors internet program (Szip) célja, hogy 2018 végére minden magyar családnak lehetősége legyen a legalább 30 Mbit/s sebességű internetszolgáltatás igénybevételére. Az ehhez szükséges beruházásokra 68 milliárd forintot kaphattak vissza nem térítendő támogatásként azok a vállalatok, amelyek a járásonként benyújtandó pályázatokon nyertek. Több mint negyven cég pályázott a 143 járásban, közülük csaknem harmincat hirdettek ki nyertesként.

A vállalatok egyike az állami tulajdonú MVM Net, a cég képviselői tegnap ismertették a kormánnyal megkötött támogatási szerződés utáni teendőiket. Bakos Róbert műszaki igazgató elmondta, hogy 13 járásban nyert a cég, átlagosan 70 százalékos támogatás mellett. Mivel az összesen 10,7 milliárd forint értékű beruházás olyan járásokat is érint, amelyekben nincsen vezetékes internetszolgáltató, a cég úgy döntött, hogy részben önállóan, részben partnereken keresztül új tevékenységi kört nyit: lakossági szolgáltatóként is működik legkorábban a következő nyár elejétől. Az MVM Net fő profilja a vállalati távközlési szolgáltatás biztosítása, illetve a kormányzati hálózat működtetése.

A munkálatok tervezésekor olyan meglepetésekkel is szembesülnie kellett a vállalatnak – és valószínűleg a másik több mint húsz társaságnak is –, amelyek a költségvetés módosítását tehették szükségessé – mondta el Vigné Szalontai Katalin, az állami cég Szip-programigazgatója. Ilyen például az oszlophasználati díj drasztikus emelkedése: a párhuzamos infrastruktúrák kiépülésének elkerülése érdekében jogszabály írja elő a közműszolgáltatóknak azt, hogy azonos nyomvonal esetén másik szolgáltató rendelkezésére bocsássák a saját rendszerük építményeit, például az oszlopsorokat.

Ezért díjat kérhetnek el, ami nemrégiben még 670 ezer forintot tett ki kilométerenként, azonban ma már nagyjából másfél millió forintot számítanak fel az áram- és a távközlési szolgáltatók az új vezeték elhelyezéséért ezer méteren. Ám még mindig ez a legolcsóbb megoldás, ezért az MVM Net csak kisebb arányban építi ki – jóval magasabb költségen – a saját oszlopait.

A kiadásokat az is megdobja, hogy a tervezői és kivitelezői oldalon komoly szakemberhiány áll fenn. A Szip előtt nem volt Magyarországon ilyen mértékű fejlesztés a szegmensben. A most hirtelen megnövekedett hazai kereslet masszívan felhajtotta a tervezői és kivitelezői árakat, ezért Vigné Szalontai Katalin szerint – a mostani becslés szerint – a cég önköltsége akár 20-30 százalékkal is emelkedhet.”

Forrás:
Állami cég lép be a lakossági piacra; Somogyi Orsolya; Magyar Idők; 2017. június 22.