Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarművelődéstechnika

Zalaegerszeg 3 milliárd forint támogatást nyert el a helyi gazdaság igényeit szolgáló kutatási kapacitások fejlesztésére, valamint duális képzésre

Szerző: 2017. június 25.No Comments

„A zalaegerszegi felsőoktatási intézmények mintegy 3 milliárd forint támogatást nyertek el a helyi gazdaság igényeit szolgáló kutatási kapacitások fejlesztésére, valamint duális képzésre – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára szombaton Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

Palkovics László elmondta: az Emberi Erőforrás Operatív Program pályázatán a zalai megyeszékhelyen épülő járműipari tesztpályához kapcsolódva 1,5 milliárd forintot nyertek el a felsőoktatási intézmények.
Az innovációs tudásközpont kialakításához – amely a versenyképes tudáshoz való hozzáférést biztosíthatja az oktatók, a kutatók és a társadalom szereplői számára – további csaknem 700 millió forint pályázati forrás áll rendelkezésre.
A tudásközpont létrehozásával modern, nemzetközi üzleti környezetet szimuláló oktatási és szolgáltató tereket alakítanak ki. Intézményi fejlesztésekre 334 millió forintot, a felsőoktatásba bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítására pedig további 259 millió forintot biztosítanak a pályázatok.
A BGE zalaegerszegi gazdasági kara 266 millió forint pályázati forrásból fiatal kutatókkal, korszerű megoldásokkal, új kutatási témákkal bővítheti kutatási tevékenységét – ismertette az államtitkár.

A duális képzés fejlesztésére a gazdálkodási kar 347 millió forintot, a Pannon Egyetem zalaegerszegi központja pedig közel 370 millió forintot nyert el. A támogatási összegből munkaerőpiaci igényeken alapuló fejlesztéséket, tananyagfejlesztést, képzéseket valósítanak meg, és laboreszközök beszerzésére is lesz lehetőség.

Lambertné Katona Mónika, a BGE gazdálkodási karának dékánja kiemelte: a sikeres, hasznosítható programok azt a célt szolgálják, hogy Zalaegerszeg és a zalai térség társadalma és gazdasága fejlődjön.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg (Fidesz-KDNP) polgármestere elmondta, hogy a város a TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) keretéből 600 millió forintot fordít a duális képzőközpont kialakítására. A létesítmény a kampusz melletti területen valósul meg, az oktatási, képzési programokba a helyi cégeket, vállalkozásokat, szakképző és felsőoktatási intézményeket is bevonják.”

Forrás:
Mintegy 3 milliárd forint támogatást nyertek el a zalaegerszegi felsőoktatási intézmények; Magyar Idők/MTI; 2017. június 24.