Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyar

94. Kormányinfó: 50 százalékos közszolgálati béremelést csak akkor, ha kevesebben és hatékonyabban dolgoznak majd

Szerző: 2017. július 9.No Comments

„…A politikus szólt arról is, hogy a jelenlegi struktúrában elképzelhetetlennek tarja a közszolgálati dolgozók által követelt 50 százalékos béremelést.
Úgy vélte: akkor lehet szó hasonló mértékű béremelésről, ha kevesebben és hatékonyabban dolgoznak majd, ezzel kapcsolatban a kabinet megvárja szakszervezetek javaslatát a július 14-i egyeztető fórumon…[Inforádió]”

——-

„…Fel kell vetni a használt lakások vásárlásának támogatását
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) őszi kormányzati értékelésekor szóba kell hozni azt is, hogyan lehet növelni a támogatást használt lakások vásárlása esetében – közölte a miniszter.

Lázár János tájékoztatása szerint jelenleg mintegy 300 ezer eladó használt lakás van az országban, ezek fele beköltözhető állapotban van. Jelezte azt is, hogy az elmúlt másfél évben 50 ezer új lakás épült.

A tárcavezető elmondta, hogy önkormányzatok, házkezelők, építészek, mérnökök bevonásával egyeztetéseket folytatnak arról, hogy hogyan tudnának segíteni az 570 ezer panellakásban élő mintegy egymillió embernek.

[Uniós források felhasználása] A miniszter beszámolt arról is: Magyarország a korábbi ciklussal szemben élen jár az uniós források felhasználásában. A 8921 milliárd forintból 6100 milliárd sorsáról már döntés született és 2700-at már ki is fizettek. Csak idén 1000 milliárdos kifizetés volt, ami érdemben befolyásolja az államháztartás mérlegét – mutatott rá, megjegyezve: az ország pénzügyei rendben vannak.

[Belügyminisztérium által fenntartott gazdasági társaságok munkavállalóinak bérkiegészítése] A kormány határozott továbbá a Belügyminisztérium által fenntartott gazdasági társaságoknál 3229 munkavállaló bérkiegészítéséről, amire a minimálbér és a garantált bérminimum biztosítása érdekében van szükség – mondta.

[Államháztartási törvény módosítása] A további döntések között szólt az államháztartási törvény módosításának kezdeményezéséről – a cél, hogy szigorúbb belső elszámolási szabályok legyenek a tárcák és a kincstár, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium között -; a Pest megyének 2014-2020 között területfejlesztésre biztosított 80 milliárd forintos kormányzati forrásról; a zalaegerszegi autóipari tesztpályához kapcsolódó ügyek közigazgatásilag kiemeltté nyilvánításáról; valamint állatkertek és határon túli protestáns egyházközségek támogatásáról.

[Szuperkórház] A tárcavezető egy másik kérdésre a dél-budai szuperkórházról szólva azt mondta: három javasolt területből választottak a régióban, de ha a héten nem jön létre megállapodás a tulajdonos és az állam között a legoptimálisabb telekről, akkor a B vagy a C tervvel pótolják. A beruházás mindhárom esetben hasonló nagyságrendű.

[Budaőrsi önkormányzat kártérítési pere] A miniszter a budaörsi kártérítési perrel kapcsolatos kérdésre elmondta: még várják az indoklást és mérlegelik a Kúriához fordulást. Egyedi ügyről van szó, nem lehet belőle általános következtetéseket levonni – tette hozzá…[kormany.hu]”

Forrás:
Fordulat lehet a szuperkórház ügyében; InfoRádió; 2017. július 6.
Magyarországnak a 10 legbiztonságosabb ország közé kell tartoznia; Miniszterelnökség; 2017. július 6.