Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Százmilliókban mérhető hasznot hajthatott már az első hónapokban az úgynevezett adótraffipax

Szerző: 2017. július 16.No Comments

„Százmilliókban mérhető hasznot hajthatott már az első hónapokban a kormányzat legújabb és egyben legegyszerűbb feketegazdaság elleni lépése. Az úgynevezett adótraffipax március óta működik és lényegében nem más, mint egy interneten elérhető hírlevél arról, hogy az adóhivatal mikor, kiket és hol ellenőriz. Sokan figyelik is a folyton frissülő kimutatást, volt olyan kereskedelmi egység, ahol a vizsgálat idejére a bevétel a korábbi ezer százalékára ugrott. Tállai András, az adóhivatal vezetője lapunknak azt mondta: az adótraffipax az online pénztárgépek rendszerével igazán hatásos párost alkot.

A világ egyik legegyszerűbb adóintézkedéséhez folyamodott tavasszal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A szervezet saját internetes oldalán – a www.nav.gov.hu – ­adótraffipax elne­vezéssel külön rovatot hozott létre, amelyben feltünteti, hogy az elkövetkezőkben hol, mikor és mely gazdasági szereplőket ellenőrzik a hatóság helyi emberei. – Az első hónapok látványos eredményeket hoztak – nyilatkozta a Magyar Időknek a március óta élő rendszer eddigi tapasztalatairól a NAV vezetője. Tállai András néhány példát kiragadva arról beszélt, hogy számos fővárosi és vidéki helyszínen 40-50 százalékkal több nyugtát adtak az ottani vállalkozások, mint korábban, s ezzel együtt a pénztárgépekbe beütött összegek is növekedtek, nem is csekély mértékben. Volt olyan kereskedelmi egység, ahol a bevétel a korábbi 965 százalékára ugrott abban az időszakban, amikor a NAV előre bejelentett vizsgálata zajlott. A nagyobb bevétel legtöbbször nagyobb adófizetést is jelent.

– Akadtak persze olyan esetek is, amikor az érintetteket meglepetésként érte a NAV-osok felbukkanása annak ellenére is, hogy az akció szerepelt az adótraffipax előrejelzésében – mondta Tállai András, megjegyezve: ez is jelzi, hogy nem árt rendszeresen böngészni az adóhatóság internetes oldalát. Mindent egybevéve a hivatal becslése szerint az új tájékoztató rendszer már az első hónapokban is százmillió forintokban mérhető hasznot hajthatott.

A meghirdetett ellenőrzések tapasztalatait, adatait a NAV feljegyzi, elemzi és később felhasználja. – Ebben óriási segítségünkre van az online pénztárgéprendszer – mondta a hivatal vezetője. – Feltételezhető ugyanis – folytatta –, hogy egy-egy bolt, vendéglátóhely forgalma nem csak az előre meghirdetett NAV-ellenőrzések néhány napjára ugrik meg. A nagyobb eltérések könnyen észrevehetők, azok okaira pedig utóbb könnyen rákérdeznek a hatóság munkatársai, netán ismét felkereshetik az ellenőrök az érintett vállalkozásokat.
– A NAV célja ugyanakkor egyáltalán nem a büntetés, hanem az, hogy minden szereplő betartsa az előírásokat, befizesse az adókat és legálisan alkalmazza dolgozóit – mondta Tállai András, majd megjegyezte: ezért is hirdetik meg az adótraffipaxban az akciók legnagyobb részét. S arra is volt példa a közelmúltban, hogy szórólapokon hívta fel az egyik adóigazgatóság bizonyos gazdasági szereplők figyelmét a közelgő ellenőrzésekre. – A tájékoztatás fontos, jó, ha a vállalkozások ebből a szempontból is tudhatják, mire számíthatnak. Azzal ugyanakkor mindenki minden előzetes tájékoztatás nélkül kalkulálhat, hogy a szabályszegésekre előbb-utóbb fény derül; az adóelkerülőkre, a csalókra pedig a törvény teljes szigorával lesújt a szervezet – mondta Tállai András. Mint fogalmazott, az új pénztárgépek rendszere kiegészülve az ekáerként ismertté vált elektronikus áruforgalom-ellenőrzéssel és a hamarosan életbe lépő online számlázási szisztémával tág teret biztosít a NAV-nak a visszaélések leleplezésére. Ezek a megoldások Tállai András szerint alkalmasak arra, hogy az egyébként egyre csökkenő adókat a hivatal minden szereplőtől beszedhesse.”

Forrás:
Hozza a bevételt a legújabb, feketegazdaság elleni lépés; Magyar Idők; 2017. július 14.
ADÓtraffipax; Nemzeti Adó-és Vámhivatal