Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyar

Eltörlik a 180 napos elszámolási korlátot a visszatérítendő támogatásoknál

Szerző: 2017. július 30.No Comments

„Több lépést is tesz a kormány annak érdekében, hogy keresettebbé váljanak a visszatérítendő támogatások: nemcsak az elszámolható költségek köre bővül, hanem az MFB Pontok értékesítési hálózata is.
A kis- és középvállalkozások visszajelzései egybecsengenek a fejlesztéspolitikai szakértők véleményével: a kombinált termékek, azaz a (Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-n keresztül igényelhető) kölcsönnel együtt kínált uniós támogatások többségénél túl szigorúak a követelmények, át kell alakítani a pályázati feltételeket – jelezte a Világgazdaság kérdéseire a Miniszterelnökség. Tájékoztatásuk szerint a fentiek alól legfeljebb a vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések képeztek eddig kivételt, és az év végéig jó eséllyel elfogy a 48,2 milliárd forintos keretük. Ezzel kapcsolatban a kormány abban bízik, hogy a jelentős műszaki, szakmai engedmények után a 91,53 milliárdos épületenergetikai forrást is sikerül kihelyezni a cégeknek. A visszatérítendő támogatások terén várhatóan rövidesen érdemben változnak a 120 milliárd forintos kutatás-fejlesztési, a 100 milliárdos élelmiszeripari és a 10,1 milliárdos, a kkv-k piacra jutását segítő pályázat feltételei is.

A kombinált termékek népszerűségnövelése fontos szempont a kormány számára – szögezte le érdeklődésünkre a Miniszterelnökség, kiemelve, hogy ennek érdekében módosították az eljárásrendet, melyet az MFB Zrt. Termék és Értékesítési Bizottsága elfogadott. A változások több szempontból is érintik a korábbi szabályozást, például az idegen tulajdonú ingatlanon való beruházások finanszírozhatóságának feltételeit. Bővítik az ingatlanon elfogadható terhek körét, a 180 napos határ eltörlésével időkorlátozás nélkül számolhatók el a projekthez igazoltan felhasznált, pénzügyileg teljesített számlák.

Emellett ugyanakkor a hitelintézet által vállalt garancia esetén a végső kedvezményezettnek kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a garancia érvényességét a kölcsön teljes futamideje alatt biztosítja – közölte a tárca.

A Miniszterelnökség arra is felhívta a figyelmet, hogy a közvetítői szerződések aláírásával lezárult a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. közbeszerzési eljárása a visszatérítendő támogatások értékesítési hálózatának bővítésére. Az új közvetítői partnerek közül az OTP Bank Nyrt. 163, az MKB Bank Zrt. 35, míg a Gránit Bank Zrt. és az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. egy-egy fiókkal növeli az MFB Pontok számát. Az új MFB Pontok a jövő héttől kezdik meg működésüket. Velük együtt összesen 642 MFB Pont várja az ügyfeleket országszerte.

Négy és félszeresére pörgött a kifizetés
A 2007–13-as európai uniós fejlesztési ciklus során 4,3 milliárd forint volt az átlagos heti kifizetés, ami a 2014–20-as időszakra ennek a négy és félszeresére, 19,3 milliárdra ugrott – közölte lapunkkal a Miniszterelnökség. Hazánk változatlanul az élen jár a visegrádi országokkal való összevetésben: valamennyi fő mutató, így a meghirdetett forráskeret, az igényelt, leszerződött és kifizetett támogatás terén is jobb adatokkal rendelkezünk, mint Lengyelország, Csehország és Szlovákia.”

Forrás:
Eltörlik a 180 napos elszámolási korlátot; Gyöngyösi Balázs; Világgazdaság; 2017. július 27.