Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyar

Jöhet az elektronikus helyi pénz

Szerző: 2017. augusztus 5.No Comments

„Egyre több településen lehet helyi pénzzel fizetni, ma már több tízezer ember vehet igénybe szolgáltatást, vásárolhat olyan forgatható utalvánnyal, amelyet az adott településen bocsátottak ki. Olyan városokban él a rendszer, mint Veszprém, Sopron, Hajdúnánás vagy éppen Tokaj. A Helyi Pénzek Országos Szövetségének elnöke úgy véli: hamarosan jöhetnek az elektronikus lokális fizetőeszközök, amelyek komoly lökést adhatnak a kezdeményezésnek.

Igaz, hogy folyamatos az érdeklődés a helyi pénzek iránt, és több helyen léteznek különböző cserekörök, és konkrét eszközként a balatoni korona, a Bocskai-korona, a soproni kékfrank és a tokaji dukát elterjedt és működik, ám nem azzal a lendülettel, mint az indulásnál – nyilatkozta lapunknak a Helyi Pénzek Országos Szövetségének elnöke. Varga István elmondta: évekkel ezelőtt, amikor a különböző helyi pénzek megjelentek, még magasabbak voltak a banki kamatok. Vagyis előnyös volt, ha a forint kamatozott, s közben a helyi pénzt használták.

A kamat drasztikus csökkenésével azonban ez a rövid távú előny mára eltűnt. – Az a gondolat pedig a legtöbb emberből hiányzik, hogy „nem külföldről vásárolok, hanem a helyi vállalkozót, a szomszéd gazdát támogatom, mert nekem is az a jobb, ha másokat segítek”. Varga István úgy véli: ez Nyugaton inkább működik, de mi felelőtlenebbek vagyunk. A lokálpatriotizmus a szavak szintjén létezik, tettekben nem nyilvánul meg. Ennek az lehet az oka, hogy Nyugaton jobb az életminőség, az emberek fogékonyak a kellő gondosságra is.

Nálunk a megélhetési nehézségek elvonják az emberek figyelmét. Hozzátette: nemcsak a jóléti államoknál működik jól a helyi pénz, hanem a harmadik világ egyes országai­ban is. Említett egy brazil példát, ahol egy települést elárasztott a szemét. Az önkormányzat helyi pénzt bocsátott ki, amivel a gyűjtött szemetet fizették ki. Az utalványon az emberek buszjegyet vásárolhattak, és ennek köszönhetően el tudtak menni más településekre dolgozni. Később a város az elérhető szolgáltatásokat bővítette ezzel a fizetőeszközzel.

Varga István kitért arra is, hogy a helyi pénzek elektronizálhatók, az elektronikus pénz forgalomba helyezésének sincs akadálya, már van ilyen, csupán nem helyi jelleggel. Az új érdeklődőknek már ezt a megoldást ajánlják, mert úgy látják, hogy a jövőben ez lesz a fejlődés iránya.

Hamarosan újabb településeken használhatják majd a Bocskai-koronát, amely mindenképpen azt mutatja, hogy a helyi pénzünknek van jövője – közölte lapunkkal Szabó Annamária, a Bocskai-korona márkamenedzsere. A koronát 2012 júliusában bocsátották ki Hajdúnánáson, majd 2016-ban csatlakozott a kezdeményezéshez Hajdúhadház, Balmazújváros és Vámospércs, ahol ma már szintén használják a helyi pénzt. Csaknem kétszáz elfogadóhelyen lehet vele fizetni, szolgáltatások vehetők igénybe vele, termékeket tudnak érte vásárolni, de az emberek tankolhatnak is Bocskai-koronával.
– Decemberben 55 millió Bocskai-koronát bocsátottunk ki úgy, hogy akkor Hajdúhadházon és Balmazújvárosban még nem indult el a pénzforgalom. Éves szinten pedig több száz millió helyi pénzt bocsátunk ki. Múlt év végével lejártak a régi címletek, és ezzel együtt kijöttek az újak. Az újonnan csatlakozó három település is kapott egy-egy címletet, amelyen ők szerepelnek – tette hozzá. Szabó Annamária arról is beszélt: a Bocskai-korona az önkormányzatok nélkül nem lehetne sikeres, Hajdúnánáson az emberek helyi pénzben kapják meg a juttatásokat, ösztöndíjakat, jutalmakat és segélyeket a várostól.

Bár a volumen kisebb, de komoly sikereket tud felmutatni a balatoni korona is. A helyi pénzt Veszprém mellett Balatonalmádiban, Balatonfüreden, Várpalotán, Litéren, Nemesvámoson és Tihanyban is használják – tájékoztatta lapunkat Leitold László, a Balatoni Korona Zrt. elnök-vezérigazgatója. A részvénytársaság 2011-ben jött létre, a helyi pénzt 2012-től használják, és évente 20-25 millió balatoni korona kerül forgalomba. Ez azonban nem jelenti azt, hogy összesen 100-120 milliónyi helyi fizetőeszköz van kint, mert egy részét menet közben visszaváltották. – Jobb lenne, ha az összeg nagyobb lenne, de egyelőre itt tartunk.

Az először kibocsátott utalványok érvényessége 2016 decemberében lejárt, de tulajdonosi döntéssel a határidőt meghosszabbítottuk négy évvel. A jelenleg forgalomban lévő balatoni koronák így 2020 végéig érvényesek – hangsúlyozta Leitold László. Szeretnék minél több emberrel megismertetni a balatoni koronát, környékbeli rendezvényeken jelennének meg helyi fizetőeszközként. Ez ügyben komoly tárgyalásokat folytatnak. – Veszprém pályázik a 2023-as Európa kulturális fővárosa címre, ehhez is társultunk.

Ha a pályázat sikeres lesz, folytatjuk az együttműködést – mondta Leitold László. A Bocskai-koronához hasonlóan a balatoni koronát is széles körben használják, akár szemészeti ellátást is igénybe lehet venni, színházjegyet lehet vásárolni, és étteremben is lehet vele fizetni. A következő lépcsőben azt szeretnék elérni, hogy a fizetőeszköz használata tömegessé váljon.”

Forrás:
Jöhet az elektronikus helyi pénz; Borsodi Attila; Magyar Idők; 2017. június 1.