Skip to main content
közigazgatás: magyar

Kormánymegbízott az önkéntes területvédelmi tartalékosok között

Szerző: 2017. augusztus 5.No Comments

„Önkéntes területvédelmi tartalékos egységek, új kormányablak és földhivatali épület, cégvezetői fórum valamint munkanélkülieket, vállalkozókat és gazdákat támogató programok – az elmúlt félév legjelentősebb mozzanatait ismertette a Rádió Orienten a Somogy Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja. Neszményi Zsolttól megtudhattuk azt is, hogy azért jelentkezett önkéntes tartalékosnak, mert fontosnak tartja e szolgálati forma szerepét, melyet szerinte csak a személyes példával lehet hitelesen népszerűsíteni.

Márciusban adták át Somogy megye 10., Kaposvár 3. kormányablakát, a felújított műemléki vasútállomás impozáns épületben. Az ügyfélközpont frekventált helyének köszönhetően Kaposvár város, illetve a járás 78 településének lakói számára ad újabb lehetőséget ügyeik gördülékeny intézéséhez. Az eredeti állapotában helyreállított objektumban öt munkaállomással és egy PostaPonttal várják az állampolgárokat. Neszményi Zsolt kormánybiztos rámutatott: Kaposváron immár mindhárom kormányablak egyforma színvonalon tudja végezni feladatait, immár közel 1540 ügytípusban.

A kormányhivatal irányítója arról is beszámolt, hogy a tavasz folyamán új helyre költözött a járási földhivatal is. Saját forrásból, 34,7 millió forintból alakította ki a Somogy Megyei Kormányhivatal a Damjanich utcai épületben az ügyfélszolgálatot és itt kapott helyett a Kaposvári Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Földhivatali Osztálya is. A régi épületben a munkatársak nem dolgoztak ideális körülmények között – emlékeztetett a kormánymegbízott, hozzátéve, fontos, hogy a földhivatal feladatait az új munkakörnyezetben is szakszerűen, hatékonyan, rugalmasan, az ügyfelek igényeihez alkalmazkodva végezze.

Tájékoztató Somogy megye kiemelt munkáltatói számára
Tavasszal immár második alkalommal szervezett üzleti reggelit cégvezetőknek a Somogy Megyei Kormányhivatal. A rendezvényen többek között a foglalkoztatást segítő támogatási lehetőségekről hallhattak hasznos információkat a résztvevők.

A cél, hogy segítsék minél több személy munkaerőpiacon való elhelyezkedését, és a munkáltatók számára megfelelő számú szakképzett munkaerő képzését.” Neszményi Zsolt kormánymegbízott elmondta, a fórumot a megye legjelentősebb vállalkozói számára szervezik, mivel fontosnak tartják, hogy vezetői szinten is találkozzanak azon cégek vezetőivel, akik a legtöbb embert foglalkoztatják a megyében.

Együttműködés a somogyi gazdák érdekében
Májusban kötött megállapodást a Somogy Megyei Kormányhivatal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A megállapodás célja, hogy a megye agrártársadalma tovább erősödjön, megvalósuljon az ágazat stabil működése, illetve elősegítsék az agrárium fejlődését. A Rádió Orient vendége kiemelte, Somogy egy jellemzően agrár terület, ahol sokan dolgoznak a mezőgazdaságban, és a hozzá kötődő feldolgozóiparban. „Ez egy jelképes akció volt, amivel demonstrálni szerettük volna az eddig is jól formálódó együttműködést.”

Vállalkozó fórum a balatoni főszezon előtt
A nyári főszezont megelőzően kifejezetten a balatoni vállalkozóknak szervezett fórumot Balatonszárszón a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete, hogy aktuális információkat adjanak a turizmusban és vendéglátásban érdekelt vállalkozóknak. A Somogy Megyei Kormányhivatal szakemberei is tájékoztatták a résztvevőket. „Szükségesnek tartjuk, hogy a vállalkozók ne csak a bírságolást érezzék, hanem tudatosodjon bennük, hogy a hatóság azért van, hogy betartassak a szabályokat mindannyiunk javára. Azt szerettük volna, hogy a szezon beindulása előtt képbe legyenek, és tudják, hogy mire számítsanak, hiszen a megelőzés ezen a területen is nagyon fontos.

A Magyar Honvédség átalakítja és megújítja az önkéntes tartalékos rendszerét, szerveződnek az önkéntes területvédelmi tartalékos egységek, a járási századok, melyeket országosan minden járásban, és minden fővárosi kerületben létrehoznak. Neszményi Zsolt kiemelte: a járásonként szervezett tartalékos századok tagjai olyan felkészítést, kiképzést, tudást kapnak, amellyel a helyi közösségek védelmét tudják növelni, legyen szó katasztrófavédelmi helyzetről vagy honvédelemről.

A kormánymegbízott hozzátette: ő is jelentkezett tartalékosnak, hiszen fontosnak tartja ennek a szolgálati formának a szerepét, és ily módon lehet leghitelesebben propagálni e szervezet fontosságát. A haza védelme ugyanis valamennyi magyar polgár kötelessége – idézte a Magyar Alaptörvényt.

Megkapták támogatásaikat a gazdák
A legnagyobb gazdálkodói kört érintő támogatási lehetőségről, az egységes kérelmekről a szakember elmondta, 2016-ban országosan több mint 173 ezer kérelem érkezett be, ebből Somogy megyében 6350. Hozzátette: a kifizetés Somogyban is nőtt, hiszen közel 20 milliárd forint kifizetésénél tartanak az egységes kérelemhez kapcsolódó támogatások esetén. Ez az összeg a 2015. évi egységes kérelem vonatkozásában még csak 18,7 milliárd forint volt. Az ezzel párhuzamosan beadott 2017-es kérelmek száma több mint 6500, az ügyfelek által igényelt terület pedig meghaladta a 205 ezer hektárt, ami megegyezik a korábbi években igényelt terület mértékével – ismertette Neszményi.”

Forrás:
Kormánymegbízott az önkéntes területvédelmi tartalékosok között; OrientPress; 2017. augusztus 2.