Skip to main content
közigazgatás: külföldönközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

A gépjárművek forgalmi engedélyének papírról plasztik alapúra történő cseréje jelenleg nincs napirenden

Szerző: 2017. augusztus 13.No Comments

„Szlovákiában már évek óta egy chipes plasztikkártya helyettesíti a forgalmi engedélyt, a magyar autósoknak azonban még ma is egy nehezen tárolható, sérülékeny papírdarabot kell maguknál tartaniuk. Pedig a kormány már bevezette az e-kártyát is, ami sok igazolványt kiváltott.

A forgalmi engedély az a hatósági dokumentum, ami bizonyítja, hogy a gépjármű jogszerűen vesz részt a forgalomban, Egy 2011-es kormányrendelet határozza meg, hogy milyen adatok szerepelnek benne. Több mint harminc információt tartalmaz, ezek közül a legfontosabb a rendszám, a műszaki érvényesség határideje és a környezetvédelmi besorolás. A forgalmi engedélynek állandóan az autó sofőrjénél kell lennie, mert a közúti ellenőrzést végző rendőr a jogosítvánnyal mindig elkéri.

A forgalmi engedélyeket utoljára 17 évvel ezelőtt, 2000 januárjában újították meg egy másik dokumentummal, a gépkocsi származását igazoló törzskönyvvel együtt. Több biztonsági elemmel – például hologramcsíkkal és vízjellel – látták el, és szétválasztották egy műszaki, egy üzembentartói és bejelentőlapra. Azonban továbbra is papírból készül, pedig a kormány már évek óta arról beszél, hogy minden igazolványunkat elektronikussá kell tenni. Ez lett az e-kártya, amiről Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter már 2015 májusában is nyilatkozott.
„Az e-kártya egyrészről összevonja a személyi igazolványt, a lakcím-, az adó- és társadalombiztosítási kártyát és az útlevet, kibővíthető a közlekedési kedvezmények igénybevételére jogosító kártyákkal is, akár diákigazolványként is funkcionálhat. Alkalmas lesz, ami valódi előrelépést jelenthet, az elektronikus ügyintézésre és aláírásra.
Az a cél, hogy a magyar nagykorú lakosságnak egy okmánya legyen, amivel tudja magát azonosítani és képes legyen ügyeket is intézni.”

Az InfoRádió megkérdezte a Belügyminisztériumot, hogy 2017-ben miért papíralapú még a forgalmi engedély, miért nem plasztikkártya, amit chippel vagy biometrikus azonosítóval látnak el.

  • Azt kérdeztük a tárcától, hogy tervezik-e a forgalmi engedély formátumának megváltoztatását?
  • Mikorra várható, hogy a forgalmi engedély más hivatalos dokumentumokhoz hasonlóan plasztik kártya lesz?
  • Milyen adathordozóval látják majd el ezt az új típusú forgalmi engedélyt?
  • Milyen informatikai és egyéb fejlesztésekre van ehhez szükség és mennyibe kerülne mindez?

A Belügyminisztérium csak annyit válaszolt, hogy a gépjárművek forgalmi engedélyének papírról plasztik alapúra történő cseréje jelenleg nincs napirenden.

Szlovákiában egyébként már évek óta igényelhető polikarbonát alapú chipkártyás forgalmi engedély, amit ott kisforgalminak hív a köznyelv és a 2010. június 1-je után regisztrált autók tulajdonosainak kötelező ilyet igényelni.”

Forrás:
Mikor jön nálunk is a kisforgalmi? Válaszolt a Belügyminisztérium; Herczeg Zsolt; InfoRádió; 2017. augusztus 11.