Skip to main content
gazdaságinformatikaközigazgatás: magyar

Vitézy: semmi közöm az e-jegyrendszer kudarcához

Szerző: 2017. augusztus 14.No Comments

„A Budapesti Közlekedési Központ korábbi vezérigazgatója azt állítja, hogy nincs köze az elektronikus jegyrendszer csődjéhez.
Vitézy Dávid szerint a kudarcért a BKK jelenlegi vezetése, illetve a megbízott informatikai cég a felelős. Azt elismerte, hogy az elektronikus jegyrendszer bevezetésével ő is kísérletezett.

„Ennek semmi köze ahhoz a RIGO-projekthez, amely chipkártyás rendszerűre lecserélné a mai papírbérleteket, és amit valóban mi indítottunk el, mi készítettünk elő, és mi kötöttük meg rá a kivitelezői szerződést. A projektet, bár jelentős késésbe került az elmúlt években, de az én tudomásom szerint a város továbbra is szeretné megcsinálni, és megvalósítás alatt van. Itt ettől függetlenül gyorsan vezettek be egy ilyen mobilos jegyváltást, ennek nincsen ahhoz a projekthez köze, és az a BKK-vezetés, amit én irányítottam, ilyen projektet nem készített elő, erről én nem tudok részleteket” – mondta.”

Forrás:
Vitézy: Semmi közöm az e-jegyrendszer kudarcához; HírTV; 2017. augusztus 10.