Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyar

Gyorsabb ütemben fejlődünk, mint ahogy az uniós források érkeznek

Szerző: 2017. augusztus 20.No Comments

„Az állam nem vesz fel hiteleket a beruházások előfinanszírozására, a támogatásokat pedig jóval hamarább le tudtuk kötni, mint ahogyan azokat Brüsszel folyósítaná.

A hazai gyors ütemű fejlesztések miatt engedélyezte a fejlesztésre fordítható uniós források keretének túllépését a kormány. Ez nem csupán a fejlődés ütemét jelzi, hanem azért is pozitívum, mert hazánknak nem kell működési célú hiteleket felvennie, a források beérkezéséig önerőből tudja biztosítani a fejlesztések támogatását.

Az uniós források felhasználásában biztosított keretösszeg-túllépésre azért van szükség, mert a magyar kormány gyorsabban dolgozik, mint amilyen ütemben a támogatásokat Brüsszelből folyósítják – mondta lapunknak Csepreghy Nándor miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. Hozzátette, ez egyben kritika az unió, azon belül az Európai Bizottság felé, ugyanakkor pozitívum, mert egyik tagállam sem mutat olyan dinamikus fejlődést, mint hazánk. És amíg Magyarország jövő tavaszig leköti a fejlesztési célra szánt uniós forrásokat, más tagállamok ezt a folyamatot 2020-ig is elnyújtják, Brüsszel pedig ez utóbbi határidőre rendezkedett be – tette hozzá Csepreghy Nándor.

A hétszázmilliárd forintos forrásfelhasználási túllépés a vonatkozó kormányrendelet szerint számos területre vonatkozik. Csepreghy Nándor rámutatott, a gyakorlatban ez az összes fejlesztési területre – úgy mint a kapacitásbővítő beruházások, humán­erőforrás vagy éppen az egészségügy és az oktatás – is vonatkozhat. A miniszterhelyettes kiemelte, a keretösszeg-túllépés a magyar állam előfinanszírozását jelenti annak érdekében, hogy az adott beruházás megvalósulhasson. Az összegek az uniós források folyósításával kerülnek vissza a költségvetésbe.

Ehhez a „megelőlegezéshez” az ország nem vesz fel működési hitelt, ez az egyik legjelentősebb különbség a 2010 előtti fejlesztéspolitikával szemben. Hét évvel ezelőttig ugyanis az újításokhoz, bővítésekhez működési célú hitelt is felvett az akkori kormányzat, míg most a költségvetésből tudjuk finanszírozni ezeket a beruházásokat. Noha az ország nem tudja függetleníteni magát a világgazdasági tényezőktől, többek között a hazai középosztály megerősítésével ezt a gazdasági függőséget lehet csökkenteni – véli Csepreghy Nándor…”

Forrás:
Gyorsabb ütemben fejlődünk, mint ahogy az uniós források érkeznek; M. Orbán András; Magyar Hírlap; 2017. augusztus 17.