Skip to main content
közigazgatás: magyar

96. Kormányinfó: a magyar hivatalokban kőkeményen kell dolgozni

Szerző: 2017. szeptember 2.No Comments

„…Közölte egyúttal: folyamatban van az oktatási kerekasztal újjászervezése, hiszen a következő negyedév egyik fontos oktatáspolitikai feladata az új nemzeti alaptantervvel kapcsolatos szakmapolitikai egyeztetés.

A tárcavezető jelezte azt is, hogy azt javasolják a parlamentnek: azokon a településeken, ahol nincs érvényben tiltás vagy kiemelt vízvédelmi feladat, ott 80 méter mélységig ingyenesen, engedély nélkül lehessen kutat fúrni. Ez az ország 88 százalékát érinti – tette hozzá. Minden településen meg lehet mondani, hogy milyet lehet, erről az önkormányzatoknak a vízvédelmi hatóságokkal együttműködve kell rendeletet hozni.

Lázár János arról is tájékoztatott: 152 kistelepülési önkormányzat fejlesztéseihez járulnak hozzá; ez egyebek mellett utak, járdák, óvodák, játszóterek megújítását teszi lehetővé. Meghosszabbítják a településképi kézikönyvek elkészítésének határidejét is, erre október 31. helyett december 31-ig lesz lehetőségük az önkormányzatoknak.

Arra a felvetésre, hogy sajtóhírek szerint 2023-tól csak a közszolgálati egyetemen szerzett államtudományi diplomával lehetne bizonyos államigazgatási vezetői állásokat betölteni, a miniszter úgy reagált: még nincs végső döntés, de a kormány szerint olyan rendszert kell kialakítani, amelyben bizonyos álláshelyeknél alkalmazási feltétel, egyes helyeken pedig előny lenne az államtudományi egyetemi diploma.

A magyar hivatalokban kőkeményen kell dolgozni
Megkérdezték arról, hogy egy volt kormányhivatali vezető arról nyilatkozott: szerinte Fideszhez közeli emberekkel töltötték fel a vidéki kormányhivatalokat. „Ez hülyeség” – kommentálta a nyilatkozatot Lázár János, visszautasítva, hogy 35 ezer embert illetően bármi ilyen felmerülhetett volna.

Aki ma járási vagy kormányhivatalban dolgozik, annak kőkeményen kell dolgoznia – emelte ki. Úgy fogalmazott: „3500 embert küldtem el ebből a rendszerből és 2000 vezetői álláshelyet szüntettem meg. Itt arra hely, levegő meg pénz, hogy valaki lógjon meg lófráljon, és sxxgnyalás alapján boldoguljon”, nincsen.

Egy másik, a bürokráciacsökkentést érintő kérdésre egyetértett azzal, hogy kisebb állami szektorra és kevesebb, közpénzből foglalkoztatott munkavállalóra van szükség a következő években…”

Forrás:
Fizesse ki az EU a magyar határvédelmi költségek felét!; Miniszterelnökség; 2017. augusztus 31.