Skip to main content
információ rövidenközigazgatás: külföldönközigazgatási informatika

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2017. szeptember 11.

Szerző: 2017. szeptember 11.szeptember 18th, 2017No Comments

1.)
MINEK NEVEZZELEK? – FOGALOMTÁR
Gondolkodásunkban (és aztán sokszor cselekvéseinkben is) a szavaink foglyai vagyunk. Azt tervezzük ezért, hogy a digitális diplomácia aktuális eseményeinek, híreinek rövid bemutatása mellett apránként listába szedjük a tématerülethez kapcsolódó legfontosabb fogalmakat is.
Elsőnek természetesen magát a „digitális diplomácia” kifejezést érdemes górcső alá venni. Mondanunk sem kell: nem létezik általánosan elfogadott definíció rá. Listába szedünk majd néhány elegáns, meggyőző, vagy akár elgondolkodtató meghatározást. Ezen a héten a téma talán legeredetibb szakértője, az izraeli Ilan Manor professzor megközelítésével kezdjük. E szerint a digitális diplomácia az ICT-eszközök és közösségi média plattformok egyre kiterjedtebb alkalmazása egy ország által annak érdekében, hogy elérje külpolitikai céljait és egyben előmozdítsa közdiplomáciai tevékenységét.
Egyetért ezzel? Kiegészítené? Netán cáfolná? Írja meg nekünk!
Forrás:
What is Digital Diplomacy?; Exploring Digital Diplomacy
The Digitalization of Diplomacy: Toward Clarification of a Fractured Terminology.; Ilan Manor; Exploring Digital Diplomacy; 2017. augusztus (pdf)

2.)
Hogyan forradalmasítja a „virtuális illetőség” egy kis létszámú külképviselet munkáját
Manapság a nagyhatalmak is mind szűkebbre szabják külföldi jelenlétüket. Kisebb országok pedig csak minimális személyzettel tudják fenntartani külképviseleteiket. A digitális diplomácia neves szakértője (néhány éve még maga is egy kis állam nagykövete) számol be arról: hogyan forradalmasította a Tallinban akkreditált külképviseleti ügymenetet a „virtuális illetőség” lehetősége. Az észt kormány által 2014-ben elindított e-residency program révén ugyanis – személyre szóló elektronikus kártya segítségével – a követségi munkatársak rendkívül egyszerűen, de főleg rugalmasan tarthatják a hivatalos kapcsolatot az észt kormányszervekkel.
Forrás:
How e-residency changed the working processes in our Embassy; Victor Guzun; Medium.com; 2017. augusztus 1.

3.
Bemutatták az új izraeli hasbara mobil app promóciós videóját
A nyáron mutatták be az izraeli hasbara mozgalom új promóciós videóját. Az izraeli Külügyminisztérium tavaly nyáron hirdetette meg az ellentmondásos megítélésű közdiplomáciai program átfogó dinamizálását. A „hasbara” szó jelentése „magyarázat”, lényegében egy aktív országimázs építő projektet takar, amit bírálói inkább országpropagandának neveznek. Az z új mobil alkalmazással azt szeretnék elérni, hogy a népszerű közösségi médiumok használói eredményesen kapcsolódhassanak be a divatos digitális platformokon az Izrael Állam külpolitikáját sértő tartalmak elleni küzdelembe.
Forrás:
Israel’s new Hasbara app; Haaretz/YouTube; 2017. június 11.
Lásd még: Foreign Ministry launches hasbara video competition; The Times of Israel; 2016. április 4.
Israel, the hasbara nation, feted for its digital diplomacy clout; Raphael Ahren; The Times of Israel; 2016. április 4,
What is Hasbara (pdf)

4.)
Visszatekintő: A diaszpóra diplomácia lehetőségei a digitális korban
Tavaly nyáron szervezte a digitális diplomácia egyik elismert szakmai műhelye, a román Institute for Digital Government a „Diaszpóra a digitális korban” című szakmai konferenciát. A Corneliu Bjola professzor által vezetett tanácskozáson a résztvevők – a téma nemzetközi szakértői, valamint a román külügyi kormányzat, és a külföldön élő románságért felelős tárca nélküli miniszter szakemberei – azt igyekeztek körüljárni, hogy a digitális eszközök és megoldások alkalmazása hogyan tudja kiszélesíteni, átformálni, eredményesebbé tenni a külföldön élő román kisebbségek és az anyaország közötti kapcsolatokat. A diaszpórával való kapcsolatépítés már most is hangsúlyos szerepet kap a román Külügy digitális diplomáciai stratégiájában, és az e-konzulátusok képében külön intézményi elem szolgálja a külföldön élő románokat.
Forrás:
Event in Retrospective: Diaspora in the Digital Age; Andreea Hanganu; Digitaldoplomacy.ro; 2016. szeptember 20.

5.)
Nyílt közadatok a Francia Külügyminisztérium weboldalain
A francia kormányzat átfogó nyílt közadat politikája részeként, a francia Külügyminisztérium önálló testületet állított fel a hatáskörébe tartozó nyílt közadatok szervezetszerű, rendszeres és folyamatos összegyűjtésére, közzétételére. Az adatbázisok felölelik a külföldön élő, ill. dolgozó francia állampolgárokra vonatkozó adatokat, a nagykövetségekre és konzulátusokra vonatkozó valamennyi adatot, a külföldi francia oktatási intézmények adatait.
Forrás:
Open Data : the Ministry of Foreign Affairs on www.data.gouv.fr; France Diplomatie
Ministère de l’Europe et des Affaires Etrangères (MEAE); a francia nyíltadat-portál külügyi adatkészletei

6. )
SZAKMAI MŰHELYEK – Az Oxfordi Digitális Diplomáciai Kutatócsoport
A digitális diplomácia híreinek szemlézése mellett szeretnénk időről időre bemutatni egy-egy olyan kutatóhelyet, szakmai fórumot is, ahol a témánkhoz kapcsolódóan számottevő, esetenként meghatározó szellemi munka folyik. Elsőnek az Oxfordi Egyetemre kalauzoljuk olvasóinkat. Itt, a híres tanintézet Nemzetközi Fejlesztési Tanszékén belül működik a Digital Diplomacy Research Group, amely a szakterület vitathatatlanul legjelesebb késviselőit tömöríti. Az alapmunkákat és számos cikket publikáló Corneliu Bjola professzor köré épül a kis kutatócsapat, amelynek „sztárja” a szemleblokkunk legelején hivatkozott(az egyeik legeredetibb kutató) Ilan Manor. A csoport – az alapfeladatnak számító kutatáson túl – szakmai műhelytalálkozókat, rendszeres fórumokat szervez.
Forrás:
Oxford Digital Diplomacy Research Group

Az összeállítás Nyáry Gábor munkája.