Skip to main content
gazdaságközigazgatás: külföldön

Eredményesebb közberuházások a hatékony és professzionális közbeszerzés révén – az Európai Bizottság kezdeményezése

Szerző: 2017. október 7.No Comments

„Az egységes piac megerősítése érdekében és az európai beruházások folyamatos ösztönzésének részeként a Bizottság a mai napon kezdeményezést terjesztett elő a beszerzések hatékonyabb és fenntartható módon való végzésére. A kezdeményezés szerint az eljárások egyszerűsítése és meggyorsítása céljából törekedni kell a digitális technológia teljes körű kihasználására.

Jyrki Katainen, a Bizottság munkahelyteremtésért, növekedésért, beruházásokért és versenyképességért felelős alelnöke így nyilatkozott: „A Bizottság 2014. novemberi beiktatása óta központi kérdésként kezeli a beruházásokat, törekedve különösen a magántőke bevonására az európai beruházási terv keretében. Most azonban szeretnénk kihasználni a közbeszerzés teljes potenciálját és gondoskodni arról, hogy az a 2 billió euró, amit évente közszolgáltatásokra és közhasznú termékekre fordítunk, gazdaságunk fellendítését, az innováció fokozódását és fenntarthatósági célkitűzéseink megvalósítását szolgálja.”

Elżbieta Bieńkowska, a belső piacért, valamint az ipar-, a vállalkozás- és a kkv-politikáért felelős biztos hozzátette: „Bátorítjuk az állami hatóságokat, hogy éljenek a közbeszerzéssel olyan stratégiai eszközként, amellyel az adófizetők pénze hatékonyabban felhasználható és amely hozzájárul az innovatívabb, fenntarthatóbb, inkluzívabb és versenyképesebb gazdaság kialakításához. A Bizottság ezen a téren továbbra is a tagállamok segítségére lesz. Széles körű együttműködést kínálunk a kormányzati munka valamennyi szintjén működő állami hatóságoknak és más érdekelteknek.”

A ma előterjesztett kezdeményezésnek négy fő vonulata van:

  • Az előrelépés legfontosabb területeinek meghatározása – Célszerű lenne a tagállamoknak a közbeszerzési politikákhoz kapcsolódóan egy olyan stratégiai megközelítést kidolgozniuk, amely a következő hat prioritásra összpontosít: az innovációs, zöld és szociális szempontok nagyobb mérvű figyelembevétele a közbeszerzési szerződések odaítélésekor; az ajánlatkérő szervek professzionálissá tétele; a közbeszerzési piacokhoz való könnyebb hozzáférés a kkv-k számára az EU-ban és az uniós vállalkozások számára a harmadik országokban; a beszerzési adatok átláthatóságának, sértetlenségének növelése és minőségének javítása; a beszerzési eljárások digitalizálása; szorosabb együttműködés az ajánlatkérő szervek között Európa-szerte.
  • A nagy infrastrukturális projektek előzetes értékelése önkéntes alapon – A komplex projektek már az induláskor kudarcot vallhatnak, ha a projektmenedzserek nincsenek teljesen tisztában a nagy volumenű beszerzési projektekre alkalmazandó bonyolult szabályokkal. A Bizottság ügyfélszolgálatot hoz létre, amelyhez a 250 millió eurót meghaladó becsült értékű projektek esetében már kezdeti fázisban speciális kérdésekkel lehet fordulni. Azon projektek esetében, amelyek a tagállamok számára kiemelten fontosak vagy teljes becsült értékük több mint 500 millió euró, az illetékes hatóságok felkérhetik a Bizottságot arra, hogy ellenőrizzék a teljes beszerzési tervet az uniós beszerzési jogszabályoknak való megfelelés szempontjából. Jelentősen mérséklődhet ezzel a bizonytalanság, a késedelem és a jogi természetű problémák felmerülésének esélye. Önkéntes mechanizmusról van szó: a Bizottság tanácsát nem kötelező megfogadni, ugyanakkor az információk kezelése szigorúan bizalmas.
  • Javaslat az ajánlatkérő szervek professzionálissá tételére – A Bizottság javasolja, hogy a tagállamok gondoskodjanak arról, hogy az ajánlatkérő szervek rendelkezzenek üzleti készségekkel, technikai ismeretekkel és az eljárások kellő ismeretével, mert ezek szükségesek a szabályok betartásához, valamint ahhoz, hogy az adófizetők a pénzükért a legjobb termékekhez és szolgáltatásokhoz jussanak hozzá. A Bizottság elő fogja segíteni a bevált gyakorlatok és innovatív módszerek cseréjét.
  • Konzultáció az innováció közbeszerzés által történő élénkítésérőlA mai napon a Bizottság célzott konzultációt indított, hogy visszajelzéseket gyűjtsön az érdekelt felektől azzal kapcsolatban, miként lehetne élénkíteni az innovációt a termékek és szolgáltatások beszerzése révén. Az innovációs beszerzések kapcsolatosak lehetnek mind az innováció eredményeivel, mind a vásárlás innovatív módjaival. A konzultáció, mely december 31-ig áll nyitva, egy iránymutatást készíti elő az állami hatóságok számára. Ebben szó lesz többek között arról, hogyan kell stratégiát létrehozni, megszervezni az innovációs beszerzések támogatását vagy használni az innovációbarát beszerzési eszközöket.

A Bizottság továbbra is segíti a tagállamokat abban, hogy teljeskörűen ki tudják használni az új közbeszerzési szabályok nyújtotta lehetőségeket, és bátran építsenek ki partnerségeket a hatóságokkal és az érdekeltekkel annak érdekében, hogy a közbeszerzés feltételei a gyakorlatban is javulhassanak.

Háttér-információk:
Az EU példa nélküli erőfeszítéseket tesz a gazdaság élénkítésére és a befektetések mozgósítására, elsősorban az európai beruházási tervvel, valamint az európai szemeszter által koordinált növekedésbarát költségvetési irányvonal révén. Ezeket a szakpolitikai törekvéseket az innováció és a növekedés előmozdítása érdekében strukturális reformoknak is kísérniük kell. Ezért döntő fontosságú az egységes piac jobb működésének előtérbe helyezése, valamint a beruházásokat hátráltató akadályok lebontása mind nemzeti, mind uniós szinten.

Gazdaságunkban a közberuházások jelentős része közbeszerzés formájában valósul meg: értéke évi 2 billió euró, mely 14%-os részesedést jelent az EU GDP-jéből. Közös európai érdek annak biztosítása, hogy az adófizetők pénzét hatékonyan és eredményesen használjuk fel.

Az uniós közbeszerzési jogszabályok előírják, hogy bizonyos értékhatár felett minden közbeszerzési szerződést meg kell pályáztatni az átláthatóság, az egyenlő bánásmód és a megkülönböztetésmentesség elveinek tiszteletben tartása mellett. Ezek a szabályok 2014-ben tovább egyszerűsödtek. A hatóságok nem csupán a legkedvezőbb ár alapján hozzák meg döntésüket, hanem figyelembe veszik a minőségi kritériumokat, preferálják az energiatakarékos megoldásokat vagy a fenntartható és társadalmilag befogadó megközelítéseket.
A Bizottság továbbra is szorosan figyelemmel követi az uniós közbeszerzési jogszabályok nemzeti jogba való átültetését, és segíti az állami hatóságokat abban, hogy a közbeszerzésben rejlő lehetőségeket megismerjék és teljeskörűen hasznosítsák.

Ezzel párhuzamosan – ahogyan azt korábban is tette és amint az megfelel iparpolitikai stratégiának – a Bizottság olyan ambiciózus közbeszerzési fejezetek megtárgyalására törekszik a szabadkereskedelmi megállapodások során, amelyek segítik az uniós vállalkozások külföldi termékeladásait. Sürgősen szükség volna annak a patthelyzetnek a mielőbbi feloldására, amely a nemzetközi közbeszerzési eszközről szóló bizottsági javaslattal kapcsolatosan a Tanácsban kialakul.

További információk
MEMO/17/3544: Gyakran ismételt kérdések
Tájékoztató
Közlemény: A közbeszerzés Európában és Európa szolgálatában
Nagy beszerzési projektek előzetes értékelése
Iránymutatás az ajánlatkérő szervek professzionálissá válásához
Egyeztetés az érdekeltekkel az innovációhoz kapcsolódó közbeszerzésekre vonatkozó iránymutatásról
Uniós közbeszerzési jogszabályok

Forrás:
Eredményesebb közberuházások a hatékony és professzionális közbeszerzés révén; Európai Bizottság; IP/17/3543; 2017. október 3.
Lásd még: College read-out: Commission initiative to carry out public procurement more efficiently and in a sustainable manner; Európai Bizottság; SPEECH/17/3682; 2017. október 3.