Skip to main content
gazdaságInternetmédiapolitikaszakirodalomtársadalom

Az agyunk elrabolható: infotech-bennfentesek az okostelefonos alkalmazások uralta „figyelemgazdaság” negatív utópiájáról

Szerző: 2017. október 15.No Comments

„A Guardian október 6-ai hétvégi technológiai melléklete hosszú riportban számol be olyan történetekről, amelyekben a globális piacvezető infotechnológiai cégeinek korábbi meghatározó súlyú alkalmazottai csömörödtek meg vagy fordultak egyenesen szembe korábbi munkájuk gyümölcseivel. (‘Our minds can be hijacked’: the tech insiders who fear a smartphone dystopia) Nem meglepő módon az „eretnekek” között nem az alapítókat vagy felsővezetőket találunk, akik a minél nagyobb hasznot hozó üzletmenetben érdekeltek, így el nem távolodnának attól a mantrától, miszerint cégeik segítenek jobbá tenni a világot. A szembefordulók között jellemzően tervezőket, mérnököket és termékmenedzsereket találunk, akik közül többen is megszólalnak a riportban. Az összkép, ami kirajzolódik beszámolóikból, valóságos disztópia (negatív utópia) egy olyan világról, amelyben az okostelefonokon keresztült a Facebook, a Google, a Twitter, a Reddit és a Snapchat nem csak kitalálja vágyainkat, de gyakorlatilag dönt is helyettünk. Az elmúlt években kialakult a „figyelemgazdaság”, amely a feltérképezett igényekre alapozva és azokat manipulálva alakítja át nem csak az internetet, de egész világunkat is a reklámgazdaságon keresztül.

Justin Rosenstein, aki a Facebook „like”-gomb funkcióját kitalálta és megalkotta, mára gyakorlatilag radikálisan elvágta magát szinte minden közösségi médiás alkalmazástól, a heroinhoz hasonlítva annak addiktív hatását. Egy felmérés szerint az okostelefon-használók átlagosan 2167-szer nyúlnak az érintőképernyőhöz, aminek komoly hatása van a pszichéjükre is. Gyakorlatilag folyamatosan megosztott a figyelmük, erősen korlátozva fókuszáló képességüket. Ma már konkrét felmérések mutatják ki az okostelefonok kognitív képességekre gyakorolt negatív hatását. Találmányát úgy írja le, mint ami pszeudo-örömöt okoz, ami amennyire sekélyes, annyira függővé tud tenni. Megalkotásának célja az volt, hogy kis ellenállással megvalósítható pozitív jelzéseket tegyenek lehetővé az emberek számára. A kapott megerősítések rövidtávon felpörgetik a felhasználókat, és erősítik elfogadottság-érzetüket, amit jutalomként élnek meg. A Facebook ugyanakkor hatalmas és értékes adatbázisra tett szert, amit jó pénzért tud a reklámiparnak értékesíteni.

Nir Eyal az infotech cégek munkatársait tanítja arra, hogyan lehet elérni, hogy a felhasználók a termékeket életvitelszerű szokássá alakítva használják. A technológia-használat ilyen módon válik kényszerré, teljeskörű függőséggé. Az impulzus, ami arra visz rá minket, hogy odapillantsunk, kaptunk-e új üzenetet, odáig fejlődik, hogy azt vesszük észre: már órák óta csak görgetjük az oldalakat. Eyal szerint ez nem valami baleset, hanem pontosan a tervezők szándékai szerint történik. Ennek érdekében használnak fel számos pszichológiai trükköt, amelyek „vágyakat” gerjesztenek, és mindjárt „jutalmazással” is reagál a felkínált út követése esetén. A 2017-es „Habit Summit” nyitóelőadásán keresetlen őszinteséggel beszélt arról, hogy a technológiai alkalmazások a drogokhoz hasonló függőséget okozhatnak, ami növekvő morális aggodalmakat vet fel a manipulatív technológiákkal szemben. Ugyanakkor meg is védte a gyakorlatot azzal, hogy a technológiai fejlesztők olyan termékeket tesznek le az asztalra, amit az emberek meg is akarnak venni. Saját magát és családját ugyanakkor – nem minden helyzet-irónia nélkül – olyan alkalmazásokkal védi, amelyek korlátozzák a figyelem terelésének lehetőségeit.

Tristan Harris, a Google volt alkalmazottja 2013-ban tíz munkatársával osztotta meg gondolatébresztő, provokatív gondolatait, megfogalmazva morális aggályait az általuk használt technikákkal kapcsolatban. A jegyzet gyorsan terjedt, rövidesen mintegy ötezer Google-alkalmazott olvasta. A cégvezetés Harrist ezek után megtette a tervezési etika és termékfilozófia házon belüli felelősévé. Harris ugyanakkor hamar rájött arra, hogy a jól hangzó munkakörrel gyakorlatilag marginalizálták is egyben, így a céget elhagyva lett a technológiai manipulációk elleni kritikák szószólója. Elmondása szerint néhány cég néhány embere a világ többmilliárd emberének gondolkodását tudja adott irányba kormányozni. A felhasználók feltérképezésével megtalálják azok sérülékeny pontjait, amelyeken keresztül célba tudják juttatni üzeneteiket – akár egy autókereskedőről, akár politikai céllal irányított trollokról van szó. Harris szerint a kényszert ugyanaz váltja ki, mint a szerencsejátéknál: a változó jutalmak. A „pull-to-refresh” mechanizmust, amikor a képernyő lehúzásával automatikusan frissül a tartalom, a legaddiktívabb fejlesztésnek tekinti, pénznyerő automatához hasonlítva azt: nem tudhatjuk, hogy a következő pillanatban egy jutalommal felérő képet kapunk vagy érdektelen dolgokat. De éppen ez az, ami miatt a frissítéseket újra meg újra elvégezzük – ez esetben ugyanakkor ez már a felhasználó aktív közreműködését sem igényli. A pull-to-refresh tervezője, Loren Brichter nem is tagadja az analógiát a félkarú rablóval. A legörgetés olyan reflexszé vált, mint a viszkető felület vakarása.

Justin Santamaria és Chris Marcellino, az Apple fejlesztői az általuk alkotott emlékeztető-technológiával felgyorsította az emberek figyelméért vívott harc „fegyverkezési versenyét”. Marcellino azóta átképezte magát az idegsebésszé, és megállapította: a használt technológiák ugyanazokat az idegpályákat ingerlik, mint amelyeket a szerencsejáték vagy a kábítószerek. A jutalom-alapú magatartás dopamint szabadít fel az agyban, ami újra és újra a vörös gombokra klikkelésre ösztönöz.

Roger McNamee kockázati tőkebefektetőként hatalmasat kaszált a Google és a Facebook részvényein, később azonban megcsömörlött tőlük. A fordulatot az okostelefonok megjelenésében látta, ami megemelte a tétet az emberek figyelméért folytatott versenyben. Annak idején ő mutatta be Mark Zuckerbergnek Sheryl Sandberget, aki a Facebook vezérigazgatójaként a közösségi hálót a hirdetési ipar nagyágyújává alakította át. Értékelése szerint az alapítókat jó szándék vezette, de a nem szándékolt következmények borzalmasak. Fontosnak tartaná a szigorúbb szabályozást, beleértve a monopólium-ellenes intézkedéseket is. A már említett Rosenstein szerint törvénnyel kellene tiltani a pszichológiailag manipuláló hirdetéseket is, ahhoz hasonló erkölcsi lendülettel, amivel a fosszilis energifelhasználást vagy a dohányipar visszaszorítását igyekeztek elérni.

A Google egyik alkalmazottja, Williams Harrissel együtt ma érdekvédő csoportot vezet, abból a meggyőződésből, hogy a „figyelemgazdaság” jelentette veszély napjaink egyik legfontosabb kérdése kellene, hogy legyen. Megítélésük szerint az, hogy a politikában kamuhírekkel lehet egész választásokat befolyásolni, nem maga a probléma, hanem egy mélyebb problémának a tünete. Maga a figyelemgazdaság az, amely ösztönzi a bombasztikus, felháborodást keltő üzenetek özönét, ami hatalmas pályát biztosít a protesthangulatot meglovaglóknak, akár jobbról, akár balról. Orwell vagy Huxley „megfigyelő állama” és „szép új világa” az információs technológiák és a mögöttük lévő pszichológiai manipulációk révén kelhet életre, ami akár a demokrácia értelmét is megkérdőjelezheti. Williams felteszi a kérdést: vajon felismerjük-e azt a pontot, amelyen túl a demokrácia már nem tud tovább működni korábbi alapelvei és értékei mentén? És amennyiben nem, honnan tudhatjuk, hogy nem léptük-e máris túl ezt a határt.”

Forrás:
‘Our minds can be hijacked’: the tech insiders who fear a smartphone dystopia; Paul Lewis; The Guardian; 2017. október 6.
Lásd még (a cikk hivatkozásai): Brain Drain: The Mere Presence of One’s Own Smartphone Reduces Available Cognitive Capacity; Adrian F. Ward, Kristen Duke, Ayelet Gneezy, Maarten W. Bos; Journal of the Association for Consumer Research; Volume 2, Number 2; 2017. április; 140-154. oldalak
Putting a Finger on Our Phone Obsession. Mobile touches: a study on humans and their tech; Michael Winnick; dscout; 2016. június 26.
The Rise of the Like Economy. Once a cursed project, the tiny feature has had a huge effect not only on the site, but on us; Victor Luckerson; The Ringer; 2017. február 15.
The Binge Breaker. Tristan Harris believes Silicon Valley is addicting us to our phones. He’s determined to make it stop; Bianca Bosker; The Atlantic; 2016. november
How a handful of tech companies control billions of minds every day; Tristan Harris; TED Talk, TED.com; 2017. április
Facebook told advertisers it can identify teens feeling ‘insecure’ and ‘worthless’; Sam Levin; The Guardian; 2017. május 1.
‘From heroes to villains’: tech industry faces bipartisan backlash in Washington; Sabrina Siddiqui; The Guardian; 2017. szeptember 26.
Time Well Spent. Let’s demand technology that serves us, not advertising; Time Well Spent
The Clickbait Candidate; James Williams; Quillette; 2016. október 3.
Néhány hónappal korábbi magyar cikk ugyanerről: „A fejlesztők harca a felhasználó figyelméért folyik”; Habók Lilla; HWSW.hu; 2017. augusztus 1.