Skip to main content
gazdaságinformatikaközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Debrecenben vezetik be először az e-jegyrendszert a tömegközlekedésben

Szerző: 2017. október 23.No Comments

„Debrecenben az új típusú, elektronikus személyigazolvánnyal rendelkező utasok, és a diákok novembertől már bérletként tudják használni okmányukat a DKV Zrt. valamennyi járatán. A helyi közösségi közlekedésben, a Nemzeti Egységes Kártyarendszer kialakításának részeként, Debrecenben vezetik be elsőként a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszert. A MÁV pusztaszabolcsi vonalán, már működik a rendszer, a helyi közlekedésben pedig Debrecennek jutott úttörő szerep.

Az új típusú személyigazolványok kibocsátását 2016-ban kezdte meg a Belügyminisztérium. Ezek az okmányok már chippel vannak ellátva, és utazási azonosítót is tartalmaznak. Ez teszi lehetővé azt, hogy az utasok a vásárláskor mindössze egy nyugtát kapnak, papír alapú bérletet nem. A nyugta tartalmazza az utazási jogosultság időtartamát, valamint az utazáshoz használható okmány számát is, amit átvételkor érdemes ellenőrizni.

Ezzel egy időben a jegyellenőrzés is elektronikussá válik. Az utas elektronikus személyigazolványát egy erre a célra kialakított, az ellenőröknél található speciális okos telefonhoz érintve tudja igazolni utazásának érvényességét. Diákok esetében a diákigazolvány lesz az elektronikus bérlet alapja. Itt az azonosítást a vonalkód alapján végzik.

A rendszer nem csak bérlet vásárlására nyújt lehetőséget. Ezen az elven vehetik meg, akár a városba érkező turisták is a napi-, háromnapos illetve hétnapos jegyet a DKV Zrt. járataira.

Az első „virtuális” bérletet 2017. október 28-tól vásárolhatják meg a debreceniek a DKV Zrt. Doberdó utcai, Segner téri, Petőfi téri bérletpénztáraiban, valamint az Ügyfélszolgálaton.

Ma a cívisvárosban több mint 50 000 embernek, vagyis a lakosság negyedének van már elektronikus személyigazolványa, tanítási időszakban pedig átlagosan 19 000 diák vásárol tanulóbérletet.
Ez azt jelenti, hogy számukra könnyebbé, gyorsabbá válik a bérletvásárlás és kényelmesebbé az utazás.

Az elektronikus jegyrendszer működéséhez szükséges központi rendszert és az ahhoz tartozó informatikai csatornákat, valamint az ellenőrzésre szolgáló 30 db speciális ZEBRA típusú okos telefont, az igazolványok olvasásához tartozó 45 db dekódoló egységet az IdomSoft Zrt. adta.

Az országos jelentőségű projekt a Belügyminisztérium, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt., valamint az állami tulajdonú IdomSoft Zrt. együttműködésének eredményeként valósult meg.

A DKV Zrt. még ebben az évben szeretné tovább könnyíteni az utasok számára a bérletvásárlási lehetőséget. Várhatóan év végéig bevezetik az internetes felületen keresztül történő vásárlás lehetőségét.”

Forrás:
Elektronikus jegyrendszer – egyetlen személyivel utazhatunk Debrecenben; INTO; 2017. október 19.