Skip to main content
egészségügyközigazgatás: magyar

Az új béremelések után akár 800 ezer forintot is kereshetnek az orvosok

Szerző: 2017. október 29.No Comments

„Novembertől 100 ezer forinttal emelkedik az orvosok bére, az ápolóké pedig 12 százalékkal – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán péntek este.

Az orvosok már tavaly is kaptak egy 107 ezer forintos béremelést – tette hozzá a szaktárca államtitkára. Míg egy 8 éves gyakorlattal rendelkező orvos 2010-ben 251 ezer forintot keresett, addig 2018-ban 778 ezret. Egy 20 éves gyakorlattal rendelkező orvos pedig 364 ezer helyett 813 ezret. Az ápolók esetében a 7 évvel ezelőtti 148 ezer forint 293 ezerre emelkedik – ismertette Rétvári Bence.”

Forrás:
Rétvári Bence: novembertől 100 ezer forinttal emelkedik az orvosok bérek; Magyar Idők/MTI; 2017. október 27.