Skip to main content
egészségügyközigazgatás: magyar

Szükség van egy személyre, aki a dél-budai centrumkórház körüli feladatokat koordinálja, a miniszterelnöki megbízott kinevezésével tudatosan a kormány szintjére került ez a feladat

Szerző: 2017. október 29.No Comments

„…Szükség van egy személyre, aki a dél-budai centrumkórház körüli feladatokat koordinálja, a miniszterelnöki megbízott kinevezésével tudatosan a kormány szintjére került ez a feladat – mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen hivatalosan is bejelentette a Magyar Időknek azt az értesülését, amely szerint a Dél-Budán épülő szuperkórház projekt irányításával Orbán Viktor miniszterelnök a Szent Imre Kórház jelenlegi vezetőjét bízta meg. Mint azt a MedicalOnline a Szent Imre kórházban tartott bejelentésen, ahol a miniszter mellett Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár is megjelent, ám nem szólt – megtudta, a miniszterelnöki biztos kinevezése addig tart, amíg a kormány hivatalban van.

Az Egészséges Budapestért program koncepcióját Cserháti Péter miniszteri biztosként dolgozta ki, ennek köszönhetően a fővárosban minden szereplő tudhatja, hogy milyen kötelezettségei és feladatai vannak az elkövetkező évtizedben – folytatta a miniszter. A koncepció felügyelete, irányítása továbbra is Cserháti feladata, kivéve az új dél-budai kórházzal kapcsolatos ügyeket, amelyeket a kormány most kiemelt ebből a programból, ugyanakkor „az nem kérdés, hogy az orvosszakmai és egyéb együttműködésben nemcsak a miniszteri biztos, hanem a minisztérium és az államtitkárság is áll rendelkezésre” – szögezte le Balog.

Bedros Róbert, akinek miniszterelnöki megbízottként a centrumkórházzal kapcsolatos szaktanácsadás, és az intézmény létrejöttével összefüggő koordináció és egyeztetés a feladata, reumatológus, fizioterápiás-, valamint foglalkozás-egészségügyi szakorvos, egészségügyi közgazdász – sorolta a miniszter. Azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy Bedrosnak másfél évtizedes tapasztalata van kórházvezetőként, hét éve vezeti a Szent Imre Kórházat (igaz, nem minden konfliktus nélkül), amelynek egyetlen fillér adóssága sincs. Mivel ez az intézmény szintén Dél-Budán található, külön is szerencsés, hogy tevékenysége összehangolhatóvá válik az új centruméval, hogy ez sikeres legyen, arra Bedros Róbert személye a biztosíték a miniszter szerint.

Így gondolta ezt Bedros is, aki azt mondta, a zöldmezős beruházással olyan kórház épül, amely a 21. század minden kihívásának megfelelhet mind az infrastruktúra, a betegellátás és az oktatás tekintetében, ezek a feladatok a Szent Imre Kórházban nehezen lettek volna kivitelezhetőek, ahol azonban az ellátotti kör lényegesen magasabb rehabilitációs, vagy műtét előtti és utáni kezelésekhez juthat majd hozzá a későbbiekben.

Minden erőmmel azon leszek, hogy mielőbb megépüljön a főváros legmodernebb és legjobban felszerelt egészségügyi intézménye, ugyanakkor fontos, hogy az a főváros egészségügyi ellátásába is megfelelően integrálódjon – hangsúlyozta Bedros.

Cserháti Péter továbbra is miniszteri biztosként végzi ezt a munkát, a többi, fejlesztésre váró intézménynek – amelyek egyébként sem zöldmezős beruházások – pedig megvan a vezetői gárdája – indokolta Balog Zoltán, hogy miért nem neveznek ki miniszterelnöki megbízottakat a másik két fejlesztésre váró intézmény élére. Arra a felvetésre, hogy milyen szerepet szánnak a Semmelweis Egyetemnek a dél-budai centrum üzemeltetésében – korábban ígéret volt arra, hogy az egyetem kórházaként működik majd – a miniszter úgy reflektált, a miniszterelnöki megbízott feladata, hogy a működési feltételeket úgy rendezze el, hogy az a legjobb legyen a betegek számára, és „ebben az egyetemnek is szánunk szerepet”. Hogy ez milyen konstrukcióban fog megvalósulni, az a projektvezető feladata.

A hierarchia Balog Zoltán szerint egyértelmű: a miniszterelnöki megbízott ugyan a miniszterelnöknek tarozik felelősséggel, de a munkájának irányítása az egészségügyért felelős államtitkárságon keresztül történik, ahogyan az EBP-ért felelős Cserháti Péteré is, a kormány felé pedig az ügyet a miniszter képviseli.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, összesen 25 kórházat és két önálló szakrendelőt érintenek az EBP keretein belül megvalósuló beruházások, ezek közül a legfontosabb a dél-budai centrumkórház ügye, amely zöldmezős beruházásként valósul meg a Dobogón, a több mint 1000 ágyas kórház tervezési feladataira 2,2 milliárd forint áll rendelkezésre.”

Forrás:
Vasmarokban a Dobogó-projekt; Tarcza Orsolya; MedicalOnline; 2017. október 25.