Skip to main content
gazdaságjogközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

IVSZ Közbeszerzési Konferencia 2017

Szerző: 2017. november 19.No Comments

„Közérthetően a közbeszerzésről: „Csak az, ami nekünk fontos!”

Közbeszerzési Konferencia 2017
Az IVSZ a Közbeszerzési Hatóság szakmai támogatásával 2017-ben is megszervezi éves Közbeszerzési konferenciáját 2017. november 28.-án. A konferencia főbb témáit az elektronikus közbeszerzés, a KEF eljárások, jogesetek és az ajánlattevői dilemmák fogják alkotni. Az előadások tárgyait a Közbeszerzési Munkacsoportunk igényeinek előzetes felmérése adta, előadóink pedig a felmerült témák jeles szakértői lesznek.

Helyszín: Aquaworld Resort Budapest**** (1044 Budapest, Íves út 16.)
Időpont: 2017. november 28.

A konferencián a Közbeszerzési Hatóság szakemberein kívül a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság szakértői is részt vesznek, hogy első kézből kapjuk az információt.

A konferencia elsősorban az elektronikus közbeszerzésben érintett cégeknek, valamint az ajánlattevőknek kíván segítséget nyújtani, de a problémás területek feltárása, azok joggyakorlatának elemzése valamennyi közbeszerzési szakember számára releváns információkkal bír.

Program
9:00-9:30: Regisztráció

9:30-10:00: Megnyitók
Rigó Csaba Balázs, Közbeszerzési Hatóság, elnök
Laufer Tamás, IVSZ, elnök

10:00-10:40: Az elektronikus közbeszerzés hazai bevezetése
Dr. Elek Ildikó, Miniszterelnökség, főosztályvezető-helyettes

10:40-11:00: Kávészünet

11:00-12:00: Az ajánlattevőket érintő leggyakoribb problémák
dr. Kugler Tibor, Közbeszerzési Hatóság, főosztályvezető

12:00-13:00: Kérdések és válaszok, ebéd

13:00-13:50: A Hatóság ellenőrzései (eljárás folyamata, lehetséges következményei, tipikus jogsértések az eddigi tapasztalatok alapján)
dr. Bakos Balázs Közbeszerzési Hatóság, főosztályvezető

13:50-14:50: A Döntőbizottság aktuális döntései
Dr. Puskás Sándor, Közbeszerzési Döntőbizottság, elnök

14:50-15:10: Kávészünet

15:10-16:10: Az idei keretmegállapodásos eljárások és az elektronikus versenyújranyitások tapasztalatai
Hegedűs Tibor, KEF, közbeszerzési szakértő
Pazár Ákos, KEF, közbeszerzési referens

16:10-16:30: Kérdések és válaszok, a konferencia zárása

A programváltozás jogát fenntartjuk!

Részvételi díj
IVSZ tagoknak: 29 500 Ft + Áfa
Nem IVSZ tagoknak 39 500 Ft + Áfa”

Forrás:
Közbeszerzési Konferencia 2017; Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége; 2017. november