Skip to main content
jogközigazgatás: magyar

Jövőre átalakul a hatósági ellenőrzés rendszere

Szerző: 2017. november 19.No Comments

„2018. január elsejétől egyszerűsített hatósági ellenőrzési hatáskört kapnak a járási hivatalok – mondta a Rádió Orientnek Tarnavölgyiné Tényi Ágnes, a Nagykátai Járási Hivatal vezetője, aki szerint ez is része a közigazgatásban egyre jellemzőbb generalista ügyintézés terjedésének.

A jövő év elejétől több változás is életbe fog lépni, amely érinti a járási hivatalok mindennapi munkáját. Egyrészt hatályba lép a közigazgatási eljárásról szóló törvény, amely a hivatalvezető elmondása szerint egyszerűbb és átláthatóbb ügyintését fog eredményezni. Erre fel kell készíteni a hivatalnál dolgozó munkatársakat, amelyre várhatóan még a novemberi hónap folyamán sor fog kerülni. „Az 5 osztály munkatársai részére külön-külön képzéseket fogok tartani, így családias légkörben tudjuk megbeszélni a felmerülő kérdéseket” – mondta.

Emellett szintén 2018. január elsejétől átalakul a hatósági ellenőrzés rendszere, amelynek keretében egyszerűsített hatósági ellenőrzési hatáskört kapnak a járási hivatalok.
Mindez azonban nem érinti a speciális területeket – mutatott rá Tarnavölgyiné Tényi Ágnes. Kiemelte: mindezen intézkedések a specializáció helyett egyre inkább a generalista ügyintézési szemléletmód terjedését célozzák a közigazgatásban.”

Forrás:
Jövőre átalakul a hatósági ellenőrzés rendszere; OrientPress. 2017. november 17.