Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Lázár: cél a bürokrácia-csökkentés folytatása

Szerző: 2017. november 20.No Comments

„A kormány három célt tűzött ki maga elé, amikor belevágott a bürokráciacsökkentés programjába – jelentette ki az Országgyűlés keddi, plenáris ülésén Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a három célként a közigazgatás gyorsabbá, olcsóbbá és egyszerűbbé tételét jelölte meg. A miniszter által most benyújtott törvényjavaslat e célok további folytatását célozza, amely érintené a CSOK-hoz kapcsolódó eljárásokat és a nyilvántartások digitalizálását és az ügyintézés során jobb elérhetőségét is…

A javaslat expozéja során a miniszter az első lépéseket felidézve szólt a 108 törvény és rendelet 2016-ban történt megváltoztatásáról. Ekkor vezették be a sommás eljárást, amely nyolc napra korlátozta az egyszerű megítélésű ügyek intézési idejét és ekkor vezették be a függő hatályú döntést, amelyeknek az köszönhető, hogy az éves és országos szinten 20 millió ügy hatvan-hetven százalékát képes a rendszer nyolc nap alatt kezelni. Kizárásra került a határidő hosszabbítás és korlátozták a hatósági ügyek felfüggesztésének lehetőségét és 120 hatósági eljárás határidejét rövidítettek meg 25 százalékkal.

Ezen túl 25 tevékenység esetében a korábbi engedélyezési eljárás lefolytatása helyett csak bejelentést írtak elő, amely az ügyfél felé mutatott sokkal nagyobb bizalmat jelenti – értékelte a miniszter.

További 113 törvényt módosítottak a bürokráciacsökkentés érdekében 2016 második felében, 73 törvény vonatkozásában deregulációt, azaz a szabályozás csökkentését hajtották végre. A következő év elején 44 törvény és rendelet lépett hatályba, amely érintette a lakcímbejelentést és bevezették az automatikus döntéshozatali eljárást is, de gyorsult a gépjárművel lefoglalási eljárása is.

A 2015-16-ban lefolytatott, széleskörű – mintegy félmillió polgárt elérő – lakossági konzultáció célja az eljárások olcsóbbá tétele volt, ezt követően a javaslatok megvalósításával 2016-ban tízmilliárd forinttal kevesebb illetéket szedett be az állam az ügyintézések során, míg 2017-ben húsz hatósági eljárás lett ingyenes, amely kétmilliárd forintot hagyott az ügyet intézőknél.

Az ügyintézés gyorsítását szolgálta a 270 kormányablak kialakítása, amelyek 2016-ban 10 millió 800 ezer ügyfelet fogadtak és 12 millió ügyet intéztek, miközben a kormányablakok kialakítása idején még mindössze néhány tucat típusú ügyet lehetett intézni, ma ez az ügykör-szám 1500. Mindezen célok akkor valósíthatók meg, ha az állami tisztviselői kar anyagilag is elismert, ezért került sor az ötvenszázalékos béremelésre és a 15 százalékos létszámkorrekcióra.

A most beadásra került törvényjavaslat további eljárások egyszerűsítését, gyorsabbá és olcsóbbá tételét célozza. A családi otthonteremtési támogatás (CSOK) esetében, ha az ingatlan vásárlási összegéből kivonják a CSOK támogatást, és az így kapott összeg nem éri el a harmincmillió forintot, akkor nem kell vagyonszerzési illetéket fizetnie a vásárlónak, továbbá illetékessé javasolja tenni az indítvány azokat az eljárásokat, amelyekre a CSOK megszerzéséhez van szükség.

A kormány tovább folytatja a közigazgatás digitalizálását, amelyhez 170 milliárd forintot költenek az elektronikus ügyintézés fejlesztésére. A fejlesztés fontos lépése lesz, hogy a nyilvántartásokat digitalizálják és össze is kapcsolják. Így egy kormányablakban szociális igény bejelentése esetén az ügyintézőnek lehetősége lesz megtekinteni, hogy az igénylő milyen vagyontárggyal, gépjárművel, rendelkezik és eddig milyen támogatásban részesült. Minderre csak az összes adatvédelmi szabály betartása mellett kerülhet sor.

Lázár János hangsúlyozta: az egy helyben történő ügyintézés ne csak panaszbefogadást jelentsen, hanem tartalmi ügyintézés folyjék, amely során az ügyintéző az össze állami adathoz hozzáféréssel bír.

A törvényjavaslat a nyilvántartások összevonását is megcélozza, így a gépjárművekkel kapcsolatos megosztott nyilvántartások egységesítésére és a cégekkel kapcsolatos adatok hozzáférésével kapcsolatban is kérte az előterjesztő a törvényhozás hozzájárulását. A gazdasági szereplőket segítendő egyszerűsítené a javaslat az uniós, vagy az adózással kapcsolatos ügyek eljárásait és hasonló javaslat fogalmazódik meg az indítványban a vízi közmű társulások esetében is.”

Forrás:
Lázár: cél a bürokrácia-csökkentés folytatása; Kutasi Roland; promenad.hu; 2017. november 14.