Skip to main content
közigazgatás: külföldönpolitikapolitikai informatika

Digitális demokrácia Izlandon: állampolgári részvétel közösségi platform segítségével

Szerző: 2017. november 25.No Comments

„Két izlandi fiatalember a 2008-as gazdasági összeomlás után elhatározta, hogy megpróbálja közelebb hozni az embereket a politikához. Ebből mára több száz megvalósult ötlet és jó pár civil kezdeményezésre meghozott törvény lett. A közösségi platformot exportálják is.

Nagy úgy tűnik, hogy nem csak fociban, de a civil kezdeményezések és a politika közvetlen összehangolásában is előrébb járnak a kicsiny szigetországban. Utóbbihoz nem kellet más, mint egy jó ötlet, aktív polgárok és nyitott politikusok.

Jót tett a válság
Miközben a 2008-as válság egyik legsúlyosabb következményeit Izlandnak kellett viselnie, az ország sokat tanult az esetből és mára nem csak a pénzügyi, gazdasági rendszernek sikerült kilábalnia a gödörből, de egy sor jó dolgot is hozott a nehéz időszak. Ekkor történt az is, hogy két fiatal programozó elhatározta, hogy az internet lehetőségeivel élve próbál életet lehelni a demokrácia mostanában kicsit megtépázott eszméjébe.

Az ötletből született a Your Priorities platform, amely az egyének számára fontos témákat igyekszik felölelni és megfelelő csatornába terelni. Ezen a felületen az izlandi polgárok szabályozási terveket, törvényjavaslatokat vagy akár költségvetési irányvonalakat is felvethetnek, amelyekkel – kapaszkodjunk meg – a döntéshozók is komolyan foglalkoznak. Az ötleteket más polgárok értékelhetik, támogathatják, ellenérveket, módosításokat fűzhetnek hozzá.

A Your Priorities oldalt kezelő Citizens Foundation civil szervezet vezetője szerint abból indultak ki, hogy ha az állampolgárokat sikerül közvetlenül összekötni a kormányzati szereplőkkel, akkor ez csak jobb, a társadalom számára kedvezőbb döntéseket szülhet. A civil szervezet egyébként nem csak uniós forrásokból gazdálkodik, hanem az izlandi állam is támogatja az alapítványt.

Hajrá, Reykjavík!
A platform egyik legsikeresebb hajtása a Better Reykjavik, amelyet a 2010-es önkormányzati választások előtt hoztak létre. A főváros polgármesteri címére pályázó Jón Gnarr kapva kapott az ötleten és aktívan kérte a lakosságot, hogy fejtsék ki véleményüket a város fejlődésével kapcsolatban. Gnarr azt is megígérte, hogy a 10 legjobb ötletet mindenképpen felkarolja majd. A humoristából lett politikusnak bejött az akciója, hiszen 2014-ig ő irányította az izlandi fővárost.

Jelenleg a Better Reykjavik közel 20 ezer felhasználónál és több mint 700, a város tanács által elfogadott ötletnél jár. Ezeknél a számoknál érdemes azt is figyelembe venni, hogy Reykjavík lakossága alig haladja meg a 120 ezer főt, miközben a főváros közvetlen környezetét adó központi régió is nagyjából csak 217 ezer embert jelent.

Az elmúlt években civil kezdeményezésből megvalósult intézkedések témája és köre meglehetősen széles. Így sikerült például a hajléktalanok segélyezésére szánt pénz összegét megemelni, ennek köszönhető, hogy egy régi ipari létesítményből ifjúsági központ épült, de az is, hogy Reykjavíkban lett egy utca, amelyet Darth Vaderről nevezetek el.

Demokráciaexport
Maga a Your Priorities platform már bőven túlnőtte Izland határait. Az elektronikus közigazgatásban világelsőnek számító Észtország [Nem számít világelsőnek, ez nem egy futóverseny. Az egyik fejlett ország ezen a területen. Szerk.] természetesen felfigyelt a lehetőségre. A balti országban hét javaslatból már törvény is született. [Több egyébként azért nem, mert ez egyszeri alkalom volt. A politikai botrányok miatt kirobbant feszültség kellett ahhoz, hogy egyszeri esetben alkalmazzák. Szerk.]

Az ottani parlamenten például simán átment az az ötlet, hogy korlátozzák a gazdasági szereplők politikai pártoknak nyújtható támogatásait, de megszavazták azt is, hogy ha bármely javaslat eléri az 1000 fős támogatói számot, akkor arról a politikusoknak kötelező legalább egy vitát tartania.”

Forrás:
Bitport.hu; 2017. november 24.
Lásd még: Citizens Foundation; Izland
Your Priorities (elvileg magyarul is használható)
Rahvakogu (People’s Assembly); Észtország
Your Priorities App; GitHub