Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Varga Mihály szerint 2021-re a legtöbb bevallást az adóhivatal készítheti el, hozzátette: több mint 700 milliárd forint spórolható meg az elektronikus kormányzati szolgáltatások teljes körű elterjesztésével

Szerző: 2017. december 10.No Comments

„Néhány éven belül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nemcsak az szja-bevallást tölti ki a magánszemélyek helyett, hanem a vállalkozások majd minden bevallási-tervezetét elkészítheti – jelentette ki Varga Mihály a Versenyképességi Tanács hatodik ülését követően. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette: több mint 700 milliárd forint spórolható meg az elektronikus kormányzati szolgáltatások teljes körű elterjesztésével.

Varga Mihály kiemelte: a kormány elkötelezett abban, hogy a lakosság és a vállalkozások számára is olyan elektronikus szolgáltatásokat nyújtson, amely a kényelmi szempontok mellett jelentős időt és pénzt takarít meg. Magyarországon jelenleg 277 órát kell adóadminisztrációval töltenie egy vállalkozásnak egy évben, amely még mindig magasabb, mint az uniós átlag. A gazdasági növekedésében és a versenyképesség javításában az adórendszernek kiemelkedő szerepe van, ezért a lehető legrövidebb időn belül a felére csökkentjük az adóadminisztrációt – tette hozzá.

Az adóbevallásokról szólva a tárcavezető kijelentette: minden bevallást megvizsgálunk, leegyszerűsítünk, és ahol csak lehet, a bevalláskészítés terhét is átvállalja az adóhivatal. Továbbra is az a célkitűzés, hogy az emberek, sőt a vállalkozások helyett is az adóhivatal dolgozzék, ezen az úton haladva jövőre a NAV jövedéki adóbevallás-tervezetet is küld az érintetteknek – mondta el Varga Mihály hozzátéve, hogy 2018 emellett a könnyebbség éve lesz a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfás magánszemélyeknek is: már nem lesz szükségük külső segítség igénybevételére a bevallásuk elkészítéséhez, mert azt helyettük is megcsinálja az adóhivatal. A nemzetgazdasági miniszter szólt arról, hogy idén még 30 ezer cég készítette el 660 ezer dolgozójának a személyi jövedelemadó-bevallását, de 2018-tól a munkáltatók válláról is leveszi a bevalláskészítés terhét az adóhivatal.

A tárcavezető hangsúlyozta: azon dolgozunk, hogy a lehető legrövidebb időn belül mintegy félmillió vállalkozásnak készíthessen áfabevallási-tervezet az adóhivatal. Az online számlázás ugyanis nemcsak a gazdaságfehérítésben segíthet, hanem a valós idejű, automatikus és elektronikus információáramlást kihasználva a vállalkozásoknak is. Az adminisztráció-csökkentés következő állomása a járulékbevallások kiváltása lehet – húzta alá Varga Mihály.”

Forrás:
2021-re a legtöbb bevallást az adóhivatal készítheti; Nemzetgazdasági Minisztérium; 2017. december 7.