Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Fazekas: a földműveseknek is nagy segítség a kormányablak

Szerző: 2018. január 1.No Comments

„A hatékony, erős és szolgáltató közigazgatás stabil alapot, egyensúlyt ad az országnak – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Karcagon, ahol mintegy 30 millió forintból – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatának kialakításával – bővítették a két évvel ezelőtt átadott Kormányablakot.
A kormány 2010 óta több lépésben valósítja meg az ügyfélközpontú, ügyfélbarát, hatékony államigazgatás megteremtését, a szolgáltató állam kialakítását.

A közigazgatás átalakítása során az ügyintézés kultúrájának javítását tűztük ki célul, amit a leghatékonyabban a Kormányablakok valósítanak meg, hiszen ezek az állam és a polgárok közvetlen találkozásának és a korszerű ügyintézésnek a színterei – fogalmazott Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a térség országgyűlési képviselője Karcagon. Mint mondta, a Kormányablak-hálózat kiépítése befejeződött, ma már szerte az országban 270, a megyében 13 Kormányablak várja az ügyfeleket. Mind a 9 járási székhelyen, valamint Szolnokon két helyen, továbbá Jászfényszarun, Jászárokszálláson és Kisújszálláson érhető el a korszerű ügyintézés.

Az idő igazolta, hogy az egyablakos ügyintézés – azaz a több ügyet egy helyen elve – sikeresen működik, ezt az ügyfelek elégedettsége is mutatja – mondta Fazekas Sándor. Karcagon két évvel ezelőtt adták át a Kormányablakot, azóta folyamatosan nő az ügyfelek száma. Tavaly a karcagi kormányablakot harmincezren vették igénybe.

Ez nemcsak a magánszemélyeknek jelent nagy segítséget, hanem a vállalkozásoknak, földműveseknek is megkönnyíti a munkáját, így pedig sikeresebbek lehetnek, ha ügyeiket gördülékenyen, hosszabb várakozás nélkül intézhetik – jelentette ki a miniszter.

A karcagi Kormányablakban két munkaállomáson, hetente három napon – hétfőn, szerdán és csütörtökön – az adó-és vámhivatal munkatársai intézik az oda betérő ügyfelek adóügyeit. Az ügyfélteret 77 négyzetméterrel bővítették annak érdekében, hogy az adóhatóság munkatársai korszerű és a 21. század kívánalmainak megfelelő körülmények között fogadhassák az ügyfeleket.”

Forrás:
Bővítések a karcagi Kormányablak ügyfélszolgálatán; Földművelésügyi Minisztérium; 2017. december 21.