Skip to main content

„Az internet ősének, az ARPANET hálózatnak az 1969-es megjelenése után egy ideig az Egyesült Államokon belül kapcsolódtak össze a számítógépek, hálózatok. Az európai kutatóhelyek is csak fokozatosan kapcsolódtak be az egyre inkább kutatóhálózattá váló rendszerbe, Magyarországnak azonban erre egészen a kilencvenes évekig esélye sem lehetett. A következőkben a hazai „bekapcsolódás” kalandos történetét próbáljuk röviden összefoglalni.

A történet megértéséhez egészen 1974-ig vissza kell menni, ekkor kezdett el az Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (MTA SZTAKI) Vámos Tibor igazgató javaslatára hálózati kutatással foglalkozni. Az akadémiai számítóközpont vezetését átvevő Bakonyi Péter és a hálózati kutatással már korábban is foglalkozó Csaba László néhány kollégájával együtt elindult ezen az úton, és fokozatosan kiépítették azokat a nemzetközi kutatási kapcsolatokat, melyek szükségesek voltak ahhoz, hogy a csapat kellő ismeretekre tegyen szert ebben a témában. Ebben nagy segítséget adott a Bécs melletti székhelyű IIASA, mellyel már 1979-ben számítógép-hálózati kapcsolatot építettek ki. Ez nagyon komoly fegyvertény volt, hiszen ne feledjük, akkoriban egészen a kilencvenes évek elejéig a COCOM tilalom állt fenn a keleti blokk országaival szemben, ami azt jelentette, hogy a COCOM által összeállított listán lévő berendezések, technológiák behozatalára embargó volt érvényben.

A SZTAKI szakemberei felismerték, hogy ebben az embargós világban csak olyan hálózati megoldásokkal érdemes foglalkozni, melyek az ITU, a Nemzetközi Távközlési Egyesület ajánlásain alapulnak, s a berendezéseket saját maguknak kell ezen ajánlások alapján kifejleszteniük. Így kezdtek el az X.25 csomagkapcsolt adatátviteli rendszer bevezetésével és egyes elemeinek a fejlesztésével foglalkozni. Az apró lépések persze csak kis eredményeket hoztak, de látható volt, hogy ez a munka, ha lassan is, de meg fogja hozni a gyümölcsét.

Az igazi áttörés 1985 végén következett be. Ekkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy a hazai kutatás-fejlesztés a megfelelő informatikai háttér nélkül teljesen le fog maradni a nemzetközi versenyben. A megoldást az akadémiai intézmények összekapcsolása és a nemzetközi információcserébe való bekapcsolása hozhatta csak meg. Ehhez azonban az elszántságon és a szaktudások kívül pénz is kellett. Ezért Vámos Tibor, a SZTAKI igazgatója és Sebestyén János, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) elnökhelyettese előkészítettek egy javaslatot, melyet az MTA Tudománypolitikai Bizottsága 1986 januárjában elfogadott, és határozatot hozott a K+F Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program (IIF) elindításáról. Az öt évre szóló program végrehajtásához pedig az OMFB, az MTA és az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) összesen 1,1 milliárd forintot biztosított, ami igen tekintélyes forrást jelentett.

Az első komoly döntési pont az volt, hogy milyen rendszerű hálózattal kössék össze a hazai intézményeket. A KFKI-ban akkor már működött a DECnet hálózat, az egyik javaslat tehát ennek a kiterjesztése volt. A SZTAKI viszont azt szorgalmazta, hogy inkább az X.25 irányába kellene elmozdulni, kikerülve ezzel az embargó kérdését, mely a DECnet eredeti rendszerére is vonatkozott. Ráadásul a DECnet egy adott gyártó, a Digital Equipment Corporation specifikus rendszere volt, míg az X.25 egy elfogadott nemzetközi ajánlás, később tehát több gyártó eszközeinek a hálózatba való bekapcsolása is felmerült lehetőségként. Igen ám, csak az X.25 rendszerre meg ki kellett fejleszteni a kapcsolóközpontot az embargó miatt, ami azért jelentett némi rizikót.

Ma már azt mondhatjuk, jó döntés született, mikor végül az X.25 mellett döntött az akadémiai csapat, mert később ez könnyebbé tette az internetre való csatlakozást. 1988-ra készült el a SokBox névre hallgató X.25 kapcsolóközpont, s ezzel kezdetét vehette a hálózat kialakítása. Előtte azonban kellett valakit keresni, aki majd üzemelteti a hálózatot és a SokBox-ot, mert erre nyilván egy akadémiai kutatóintézet nem vállalkozhatott.

A kaland itt vett újabb fordulatokat, mert ugyan logikusnak tűnt, hogy az akkori egyetlen távközlési szolgáltató, a Magyar Posta legyen az üzemeltető, de ezt nem volt egyszerű elérni. Ezt saját élményeim alapján is tapasztaltam, amikor a BHG Fejlesztési Intézet a saját fejlesztésű ER256 rurálközpontját vezette be a telefonhálózatba. A Magyar Posta inkább a nyugatról importált berendezésekben bízott, tehát itt mindig kemény ellenállást kellett leküzdeni.

Végül is az egyezség megszületett, a SokBox-ot a Magyar Posta Városház utcai épületében telepítették, úgy, hogy a kapcsolatok egy részén elindulhatott a nyilvános X.25 szolgáltatás is, a másik részét pedig az akadémiai hálózat használhatta az IIF keretén belül. Sikerült egy nemzetközi kapcsolatot is kialakítani Ausztria felé, és ezzel megszületett a nemzetközi csomagkapcsolt adathálózat Magyarországon…”

Forrás:
Az internet hazai megjelenése; Bartolits István; NMHH Médiatanács, Médiatudományi Intézet; 2015. július 17.