Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Komárom-Esztergom megyében is tökéletesen működik a Poszeidon elektronikus rendszer

Szerző: 2018. január 7.No Comments

„Egyre nagyobb teret kap a közigazgatásban az elektronikus kapcsolattartás, ami a közigazgatási perekben jelentett újdonságot ‒ mondta el Cselényi-Nagy Szabolcs, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Jogi és Humánpolitikai Főosztálya főosztályvezető-helyettese a Rádió Orientnek.

A tavalyi év végére a bíróságokkal folyamatosan konzultálva beállt a megfelelő gyakorlat, az elektronikus kapcsolattartás pedig megfelelően biztosított mostanra ‒ hangsúlyozta a szakember.

A főosztályvezető-helyettes arra is kitért, a 2017-es esztendőben Komárom-Esztergom megyében egy új elektronikus rendszer, a Poszeidon is bevezetésre került. A program alapvetően az egységes központi dokumentum- és iratkezelő rendszer egyik modulja, ügyviteli és iktatási rendszer, amit a területi közigazgatásban vezetett be a kormányzat.

Elsőként 2015-ben a Fővárosi Kormányhivatalban került használatba a Poszeidon. A főváros az egész projekt tekintetében koordináló és vezető szerepet töltött be, az elmúlt év közepéig pedig ütemezett módon valamennyi megyei kormányhivatalban telepítették és használatba állították a programot, tehát az Egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszer (EKEIDR) mindenhol a megfelelő időben kialakításra tudott kerülni. A szakember szerint az átállás zökkenőmentes volt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel együttműködve pedig a kormányhivatalok szakemberei is folyamatosan megújuló tudást szerezhetnek az informatika és információs rendszerek használatát illetően a közigazgatásban, szervezett módon elsajátítva többek között az elektronikus dokumentumkezelés, a Poszeidon Ügyviteli és Iktatási Rendszer alkalmazását is.”

Forrás:
Komárom-Esztergom megyében is tökéletesen működik a Poszeidon; OrientPress; 2018. január 5.