Skip to main content
Internetmédiaművelődés

Miért nem használják a közösségi média vezetői saját termékeiket?

Szerző: 2018. január 28.No Comments

„A közösségi médiát kezdettől fogva kíséri az a hétköznapi tapasztalaton alapuló bírálat, hogy függőséget hoz létre, értékes órákat rabolva el ezzel más értelmes tevékenységektől, és hamis mintákat felmutatva valójában nem építi, hanem rombolja a valós emberi kapcsolatokat. Az újdonságát e téren az jelentette, hogy – mint ahogy arról a Guardian hasábjain megjelent riport is beszámol – az elmúlt hónapokban maguk a Facebook, a Twitter és más hasonló platformok tervezői közül tálaltak ki többen is, lelkiismereti alapon tiltakozva a részvételükkel kifejlesztett rendszerek ellen. Ezekből a beismerésekből kiderül, hogy közösségi hálók megalkotói nem csak tisztában voltak azzal, hogy milyen módon alakul ki a függőség szolgáltatásuk használatával, hanem tudatosan rá is erősítettek erre, mintegy „meghekkelve” pszichológiailag az emberi működést.

A hallgatást – a szerző szóhasználatával: az omertát, vagyis a maffiában kötelező hallgatási törvényt – Sean Parker, a Facebook alapító elnöke törte meg tavaly októberben. Elmondása szerint miközben építették a rendszerüket, végig egy gondolat vezérelte őket: hogyan lehet annyira lekötni a felhasználók idejét és gondolkodását, amennyire csak lehet. Ehhez olyan mechanizmust kellett kitalálni, hogy dopamin szabaduljon fel (ez a hormon idegsejtek közötti ingerületátvivő vegyületként van jelen az agyunkban, és többek között „jutalmazó” funkciója is van, jelentős szerepet játszva a függőségek kialakulásában – szerk.) akkor, amikor valaki „lájkolja” vagy kommentálja a fotónkat vagy más megosztásunkat. Ez arra késztet minket, hogy még több tartalmat osszunk meg, ami egy dopamin-vezérelt visszajelzési hurkot hoz létre és működtet öngerjesztő módon. Parker ezt a hekkeléshez hasonlította, mivel az emberi természet pszichológiailag sérülékeny pontjait támadja és használja ki. A közösségi média feltalálói és tervezői állítása szerint ezzel mind tisztában voltak, és tudatosan ki is aknázták.

Egy hónappal később a Facebook egy korábbi alelnöke, Chamath Palihapitiya csatlakozott Parkerhez. Megfogalmazása szerint az általuk létrehozott dopamin-vezérelt visszajelzési hurok rombolja a társadalom működését – nem párbeszédet és együttműködést valósít meg az emberek között, hanem tévinformációkkal és hamis valósággal vezet félre. Amit manapság szokás Oroszországgal kapcsolatba hozni (ld. „fake news”), de ennél jóval többről, globális problémáról van szó, ami erodálja az emberi működés és kapcsolatok alapjait. Palihapitiya kijelentései olyannyira megrázták a Facebookot, hogy tőlük szokatlan módon válaszközleményt adtak ki, elismerve néhány múltbeli tévedésüket. (Mint a szerző rámutat, ritka esemény az ilyen, mert az amúgy nyitottságot hirdető cég hírhedt arról, mennyire szűkszavúan ismeri el bármely hiányosságát, ha egyáltalán.) Ezt megtoldva és tovább fokozva, pár nap múlva közzétettek egy kutatási eredményt, miszerint a Facebook használata akár a mentális betegségek kockázatát is növelheti – de csak akkor, ha nem használják eleget. (Ami kimondatlanul is a függőség leírását jelenti.)

Adam Alter, a technológiai függőséget kutató pszichológus szerint mellékes, hogy a közösségi média éppen boldoggá vagy szomorúvá tesz-e – a lényeg a kényszer-érzésnek, a függőségnek a kialakítása. Alter szerint a függőség valójában sokkal szélesebb területet és embert érint, mint ahogy arra általában gondolni szoktunk – az emberek mintegy felének van legalább egy függősége. Ezek nem feltétlenül szenvedélybetegségek, de kialakítják azt, hogy szinte lehetetlen ellenállni az adott magatartásminta követésének. A közösségi média esetében ez a fajta függőség nem véletlenül alakul ki, hanem a platformokat biztosító cégek közvetlen szándéka szerint. A Facebook és a Twitter fejlesztői tudatosan terveznek „ragadós” termékeket – olyanokat, amelyekhez a használók újra meg újra vissza akarnak térni. Az ilyen fejlesztések célja éppen az, hogy „horgot” vessenek az emberek elé, amire ráharapnak – ezzel érve el, hogy a felhasználók a lehető legtöbb időt fordítsák termékeikre, szolgáltatásaikra, alkalmazásaikra. Az alapvető cél nem az, hogy olyan termékeket fejlesszenek, amelyeket az emberek örömmel használnak, és ezen keresztül profitot termelnek a cégnek, hanem hogy a profitot olyan termékekkel biztosítsák, amelyek használatát az emberek nem tudják abbahagyni. Alter megerősíti a Parker és Palihapitiya által mondottakat abban, hogy ez a „pszichológiai hekkelés” tudatos törekvés volt vezetői szinten már a közösségi média építésének kezdeti szakaszában is – éppen erre, a kötelékek (a szerző eufemisztikus szóhasználatával: az elkötelezettség) kialakítására alapozva működésüket.

A Guardian szerzője számos példával illusztrálva mutat rá arra a látszólagos paradoxonra, hogy a közösségi média vezető személyiségei nem csak hogy maguk nem használják a szolgáltatásaikat (Zuckerberg például jelen van a Facebookon, de azt 12 főállású beosztottja működteti), hanem gyerekeiket is vagy eltiltják tőle, vagy erőteljesen korlátozzák családon belül a használatát. Összevetve ezt a fentiekkel, az ellentmondásosnak tűnő személyes gyakorlat nagyon is racionális – ők tudják a legjobban, mitől kell óvniuk magukat és gyermekeiket.”

Forrás:
Miért nem használják a közösségi média vezetői saját termékeiket?; Alex Hern; Guardian; 2018. január 23.
Lásd még: Apple’s Tim Cook: ‘I don’t want my nephew on a social network’; Samuel Gibbs; Guardian; 2018. január 19.
Steve Jobs Was a Low-Tech Parent; Nick Bilton; New York Times; 2014. szeptember 10.