Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyar

Ismét pályázhatnak az önkormányzatok adatszolgáltatási fejlesztésre

Szerző: 2018. február 11.No Comments

„Ismét pályázhatnak az önkormányzatok államháztartási adatszolgáltatásuk minőségi fejlesztésére – mondta el a Nemzetgazdasági Minisztérium kincstárért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az MTI-nek.
Berczik Ábel közölte: a korábbi évekhez hasonlóan 2018-ban is 50 millió forinttal támogatja a kormányzat azon településeket, amelyek maradéktalanul és magas színvonalon tesznek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek.

Ismertette, hogy a kormány 2015-ben hívta életre a pályázati konstrukciót, amelynek célja a települési önkormányzatok ösztönzése, hogy kifogástalanul végezhessék el adatszolgáltatási feladataikat. Mindez nemcsak az egyes települések kiegyensúlyozott gazdálkodását segíti elő, hanem érdemben járul hozzá a központi költségvetés tervezéséhez és hatékony végrehajtásához – mondta.

Berczik Ábel szerint a kezdeményezés évről évre nagy népszerűségnek örvend: tavaly a rendelkezésre álló 50 millió forintos keretösszeget szinte teljes mértékben felhasználták, ebből 99 önkormányzat egyenként 306 ezer és 1,5 millió forint közötti támogatásban részesült.

A 2018-as pályázatra csak azok a települések jelentkezhetnek, amelyek határidőben és megfelelő minőséggel teljesítik a 2017-es adatszolgáltatásaikat. Az 50 millió forintos keretösszeget az érvényes pályázatot benyújtó és a kapcsolódó szakmai tesztet helyesen kitöltő önkormányzatok között objektív szempontrendszer alapján, arányosan osztja majd szét a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az elnyert támogatások vissza nem térítendők, azokat az önkormányzatok december 31-éig használhatják fel – mondta a helyettes államtitkár.”

Forrás:
Ismét pályázhatnak az önkormányzatok adatszolgáltatási fejlesztésre; Nemzetgazdasági Minisztérium; 2018. február 8.
Pályázati kiírás (PDF)