Skip to main content
gazdaságközigazgatási informatika

További adócsökkentések mellett 2021-re papírmentessé kell tenni a NAV-ot

Szerző: 2018. február 11.No Comments

„Az adózás terén eddig elért eredményeinket igazolja az EU egyik vezető és független gazdasági kutató intézetének a tanulmánya is, amely szerint az unió tagállamai közül Magyarországon csökkent 2010 és 2017 között a legnagyobb mértékben a tényleges adóterhelés mértéke – jelentette be Varga Mihály Egerben, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetői értekezletén.
A tényleges adóterhelés hazánkban 9 százalékponttal csökkent a hét év alatt – tette hozzá a tárcavezető.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal lehet az Európai Unió legversenyképesebb adóhivatala – jelentette ki Varga Mihály. A tárcavezető elmondta, hogy két éve a „Svéd modell” elérését tűzte ki célul, amelyben az adóhivatal a közigazgatási szervek népszerűségi listájának az élén áll. 2018-ban pedig a NAV számos EU-ban is egyedülálló és példaértékű szolgáltatást kínál a vállalkozásoknak. Ezek közül Varga Mihály kiemelte, hogy idén a tavalyi négymillió mellett további egymillió magánszemélyt mentesít az szja-bevallás kitöltésének kötelezettsége alól. Idén a hivatal a vállalkozásoknak jövedéki adóbevallási tervezetet is küld. A mentorálással pedig évente mintegy 100 ezer kezdő vállalkozásnak nyújt speciális, ha szükséges egyedi szakmai segítségét fél éven keresztül az adóhivatal.

A jelenlegi tesztfázis után 2018. nyarától indul élesben a gazdaságfehérítés újabb eszköze az online számlázás, amely nemcsak az illegális piaci szereplők szűri ki, hanem megteremti a lehetőségét az áfa-bevallási tervezetek adóhivatali elkészítésének is – mondta Varga Mihály. Kiemelte, hogy 2021-től a mellett, hogy a legtöbb bevallást elektronikusan az adóhivatal készítheti el, akár teljesen papírmentessé válhat a NAV.

A NAV 2018-tól az EU tagállamai közül egyedüliként biztosítja a papírmentes ellenőrzést ezzel időt és jelentős költséget spórolva az adózóknak. A közigazgatás elektronizálásával és egyszerűsítésével mintegy 700 milliárd forintot spórolhatnak összességében a vállalkozások – húzta alá a tárcavezető.

A NAV 2018-as kihívásai közül Varga Mihály az online számla bevezetése, a mentorálás és a közigazgatási ügyek végrehajtása mellett az államkassza bevételeinek biztosítását emelte még ki. Az adóhivatalnak ugyanis úgy kell a tavalyi bevételénél 580 milliárd forinttal többet hoznia, mint tavaly, hogy mindeközben idén az adócsökkentések révén 280 milliárd marad a családoknál, a lakosságnál, és a vállalkozóknál. A költségvetés 2018-ban majd 14 ezer milliárd forintot vár a NAV-tól.”

Forrás:
További adócsökkentések mellett 2021-re papírmentessé kell tenni a NAV-ot; Nemzetgazdasági Minisztérium; 2018. február 8.