Skip to main content
gazdaságinformatika

Digitális, adatalapú és műholdképes módszertant használva 24 óra alatt megmondják, hogy mennyit ér a termőföld

Szerző: 2018. február 18.No Comments

„A hagyományos termőföld értékbecsléshez képest az Agrotax digitális, bigdata alapú és műholdképes módszertant használ. A 150 éves aranykorona mérés helyett a korszerűbb D-e-Meter rendszert alkalmazzák. A hivatalos értékbecslésüket 24 órán belül kézhez kapja a föld tulajdonosa.

Sáhó Ákos, az Agrotax Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a termőföld árak emelkedése töretlen, ez a trend a rendszerváltás óta folyamatos, és a szakember úgy látja, hogy a jövőben is folytatódni fog. A termőföld árakról már harmadik alkalommal adtak ki kiadványt, a 2017-es Agrotax Iránytű egy teljes magyar termőföldpiaci körkép. A piaci trendeket körülbelül 78 ezer nyers adat alapján készítették. Kb. 28 ezer adásvételi szerződés alapján úgy látják, hogy 2017-ben 1,429 millió forint volt a magyar termőföld hektáronkénti átlagára. A legmagasabb árakkal a Dél-Alföldön találkozhattunk, a legalacsonyabbak pedig Észak-Magyarországon, de mindenhol 1 millió forint felett voltak az árak. A Békés megyei termőföldek közelítik a 2 millió forintos hektáronkénti árakat, miközben Nógrádban még vannak 1 millió forint/ha alatti árak is. A legdrágább régióban, az Észak-Alföldön közel 20%-os volt a drágulás, de a megyék többségében 10% körüli volt az átlagár emelkedése. Észak- és Dél-Alföldön történt az értékesítések közel fele, a legalacsonyabb értékesítési szám pedig Közép-Magyarországon, Közép-Dunántúlon, Nyugat-Dunántúlon történt – az országos forgalom kevesebb, mint 10%-a zajlott itt.

Az Agrotax Kft. a hagyományos értékbecslési módszerek problematikáira egy újfajta szolgáltatással reagált. Egy olyan, személyes befolyástól mentes, objektív és digitális értékelési rendszert igyekeztek létrehozni, amely a lehető leggyorsabban (24 óra alatt) ad pontos választ, költségkímélő árazással. A digitális adatbázis speciálisan ehhez a tevékenységhez létrehozott algoritmusokkal számolja ki a kért egyedi árértéket. A rendszernek a minél objektívebb adatokra van szükség a pontos árbecsléshez, ehhez a földrajzi elhelyezkedést vizsgálják műholdas távérzékelési módszerrel, rendszeresen több műholdkép alapján. A műholdas képalkotással megkapott területkép az állami nyilvántartásba vett, gyakran régi és pontatlan műszaki adatokat rendszerint „felülírja”, pontosítja, és az így megkapott eltéréseket az árbecslés korrigálja. A műholdas térképet és korrekciókat is tartalmazza a szolgáltatás során kézhez kapott értékelés.

Az Agrotax értékbecslési módszere a talajminőséget és termékenységet is vizsgálja, az úgynevezett D-e-Meter-módszerrel. Nem a szakma szerint idejétmúlt „aranykorona”-módszert alkalmazzák, hiszen az aranykorona rendszert a Monarchia idején adóztatási szempontok alapján hozták létre és nem kizárólag talajminőségi és termékenységi szempontból, valamint arra nem alapozható egy országos rendszer a földminőségek eltérése miatt. Vizsgálják a szemcseméret frakciókat, az agyag, iszap, homok; textúra-osztályt, szervesanyag-tartalmát, kémhatást, a termőréteg vastagságát. Az Agrotax létrehozta az országos D-e-Meter földminősítési térképet, amelyről úgy vélik, hogy jól alkalmazható lesz a termékenység becslésre, ez jól jön adás-vétel, bérlet, osztatlan közös rendezésre, földcseréhez. Az Agrotax szakemberei szerint a D-e-Meter rendszer alkalmas a 150 éve alkalmazott aranykorona-módszer leváltására.

Az Agrotax 2018. február 13-ig 926 db értékelést végzett el összesen 13090 ha területen. A rendszert kb. két és fél évvel ezelőtt kezdték el fejleszteni, 40-50 millió forint közötti összegből és teljes mértékben magántőkéből – fejtette ki Sáhó Ákos újságírói kérdésre.”

Forrás:
24 óra alatt megmondják, hogy mennyit ér a termőfölded; GazdaságTV.hu; 2018. február 14.
Szerkesztői megjegyzés: A cikk követi azt az (általános) szóhasználatot, hogy minden statisztikai, adattudományi elemzést „big data”-ként tárgyal. A nagyméretű adattömegek valójában a cikkben említett adatszámoknál több nagyságrenddel többet jelentenek (és vannak más jellemzők is).