Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Eddig csaknem kétszer annyian kérték sms-ben adóbevallásukat a NAV-tól, mint tavaly ilyenkor

Szerző: 2018. február 25.No Comments

„Péntekig mintegy 350 ezren kérték papíralapú szja-bevallási tervezetük postázását a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), idén is az sms a legnépszerűbb, a kérelmezők 70 százaléka így fordult az adóhatósághoz – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
Tállai András felidézte, az e-szja projektje 2018-ban tovább bővült, idén egymillióval több, mintegy 5 millió bevallási tervezetet készít a hivatal. Ezek elektronikusan elérhetők lesznek március 15-e után az ügyfélkapun keresztül. Akinek nincs ügyfélkapuja, március 19-ig kérheti a papíralapú bevallási tervezetének postázását – jelezte.

Az ügyfelek sms-ben, űrlapon, levélben vagy nyomtatványon, illetve telefonon is fordulhatnak a NAV-hoz.

Idén már a munkáltatók helyett is a NAV számol – emelte ki az államtitkár. A 360 ezer mezőgazdasági őstermelőnek és áfás magánszemélynek a munkáltatótól, kifizetőtől szerzett jövedelme szerepel a bevallási tervezetben, csak a saját tevékenységükből származó jövedelemmel kell kiegészíteniük azt.

Tállai András arra is emlékeztetett, hogy az egyéni vállalkozóknak hétfőn éjfélig kell benyújtaniuk jövedelemadó-bevallásukat.

Számítások szerint a vállalkozók fele az utolsó napokra hagyta a kitöltést – jegyezte meg az államtitkár, hozzátéve, hogy az érintett egyéni vállalkozói körtől mintegy 300 ezer bevallást vár a hivatal, ehhez képest február 23-ig 126 ezer érkezett.

A NAV a magánszemélyek válláról már levette a bevallás kitöltésének terhét. Az adózásban a bürokrácia-csökkentés itt nem áll meg, a cél, hogy 2021-ben a vállalkozások csaknem minden bevallás-tervezetét az adóhivatal készítse el – hangsúlyozta Tállai András.”

Forrás:
Eddig csaknem kétszer annyian kérték sms-ben adóbevallásukat a NAV-tól, mint tavaly ilyenkor; Nemzetgazdasági Minisztérium; 2018. február 25.