Skip to main content
hírközlésInternettávközlés

Jó hír: lassult a magyar mobilnet!

Szerző: 2018. február 25.No Comments

„Már csak az ötödik leggyorsabb a világon a magyar 4G mobilhálózat az OpenSignal legfrissebb jelentése szerint. Az előző néhány alkalommal végig a dobogón voltunk, tavaly az első félévi két felmérés során kizárólag Szingapúrban és Dél-Koreában mértek nagyobb átlagsebességet. Ezúttal viszont a két ázsiai ország mellett Hollandia és Norvégia is elénk került.

Ráadásul az előzés oka nem csak az, hogy utóbbi két államban fejlesztették a hálózatokat, hanem az is, hogy itthon lassult a mobilnet. Az átlagos 4G letöltési sebesség februárban másodpercenként 39,18 megabit volt (Mbps), miközben tavaly nyáron még 42 fölötti értéket mértek.

A lassulást a 4G-használat elterjedése magyarázza. A letöltési sebesség ugyanis elég sok mindentől függ. Természetesen fontos, hogy mennyire kiépített a hálózat, milyen gyorsan vezetik be a fejlesztéseket, új technológiákat a szolgáltatók, de sokat számít az is, hogy egyszerre mennyien lógnak éppen a mobilneten. Minél többen használnak ugyanis egy hálózatot, az egyes felhasználóknak annál lassabb lesz a szolgáltatás (ha minden mást változatlanul hagyunk).

Magyarországon pedig éppen ez változott. Volt egy erős karácsonyi szezon, amikor sokan vettek 4G-képes okostelefont, és a szolgáltatók is elkezdtek egyre nagyobb adatforgalmat biztosító csomagokat kínálni – foglalta össze röviden az utóbbi hónapok fejleményeit egy iparági forrásunk. Ezek pedig mind abba az irányba hatnak, hogy egyre többen és egyre többet mobilneteznek.

Ezt erősíti meg az OpenSignal egy másik mutatója is, amely azt jelzi meg, hogy milyen arányban férnek hozzá a felhasználók a 4G hálózathoz. Most februárban ugyanis a felhasználók már közel 90 százalékban használtak 4G-t, miközben másfél éve ez még a 80 százalékot sem érte el.

A mobilnet lassulása épp ezért ágazati szakértők szerint teljesen természetes folyamat, és nem is igazán jelent gondot. Normál használat mellett ugyanis nincs szükség olyan sebességre, amire egyébként most is képesek a hazai hálózatok, nagy felbontású filmek letöltésére pedig viszonylag kevesen használják a mobilnetet.”

Forrás:
Lassult a magyar mobilnet; Jandó Zoltán; G7; 2018. február 21.
The State of LTE (February 2018); OpenSignal; 2018. február
Szerkesztői megjegyzések: 1. A mobiltelefonos internethasználat mellett egyre gyakoribb lesz az, hogy a különböző számítástechnikai eszközök (asztali gép, noteszgép, táblagép) is a mobilinternetet használják – vagy egy okostelefonon, vagy egy mobil routeren keresztül. Ezért aztán, bár tökéletesen igaz, hogy „nagy felbontású filmek letöltésére pedig viszonylag kevesen használják a mobilnetet”, de ez a helyzet gyorsan változik.
2. A használat erősen függ az áraktól is! Az árak pedig erősen függenek a piaci versenytől. Vagy annak hiányától…