Skip to main content
Internetközigazgatás: külföldöntársadalom

Digitális kisebbségivé válás: Izlandon sokan úgy érzik, hogy az anyanyelvük végveszélybe került

Szerző: 2018. március 4.No Comments

„A nemzethalállal kapcsolatos herderi jóslattól való félelemnek nagy hagyományai vannak nálunk is, de most Izlandon érzik úgy sokan, hogy az anyanyelvük végveszélybe került. A felelős az angol nyelv terjedése, ezért is érdekes éppen a brit Guardianben angolul olvasni az izlandi nyelv visszaszorulásáról.

A riport szerint a gyerekek és a fiatalok között az izlandi egyre inkább teret veszít. Gimnáziumi tanárok arról számolnak be, hogy a diákok egymás között sok helyen már főleg angolul beszélnek, a nyelvi teszteken pedig a jóval kisebbek ugyan bólogatnak a felmutatott kártyák láttán, hogy tudják, mi az, na de nem izlandiul.

A fő felelős a digitalizáció lenne, az, hogy a Youtube-ot és a filmeket a Netflixen már angolul nézik, a közösségi médiát is elsősorban angolul használják, vagyis a gyerekek digitális anyanyelve már az angol.

„Ez a digitális kisebbségivé válás, amikor a való világban többségi nyelv a digitálisban kisebbségivé válik” – idézi a lap Eiríkur Rögnvaldsson izlandi nyelvészprofesszort.

Az izlandi nyelv sikeresen túlélt önálló állam nélkül is: előbb norvég, majd bő fél évezredig a dán korona uralma alatt, most azonban attól félnek, hogy az okostelefonokkal és az angollal szemben le kell tennie a fegyvert.

Miközben máshol a többnyelvűség egyértelműen pozitív cél, itt már akut problémát is jelent, főleg, hogy Izlandon alig 340 ezren élnek. Ilyen kis célcsoportra a nagy techóriásoknak nem éri meg túl sokat feccölni a nyelvi fejlesztésekbe: bár a Google-nek (állítólag annak köszönhetően, hogy az egyik fontos fejlesztőjük izlandi) van izlandi nyelvfelismerője, a többi nagynál elég bénán működnek az izlandi nyelvű funkciók. A megoldást a reykjavíki kormány többek között egy nyílt forráskodú nyelvi digitalizációs programtól reméli.

Egy nemzetközi tanulmány szerint 21 európai nyelvet fenyeget a digitális kihalás; legrosszabb helyzetben az államnyelvek közül az izlandi mellett a máltai, a lett és a litván van eszerint. Arról, hogy miért is fontos az anyanyelvi digitalizáció, Bolyai-díja elnyerése után É. Kiss Katalin nyelvészprofesszor beszélt az Indexnek.”

Forrás:
Egy európai államnyelv épp most sorvad el az angol miatt; Index.hu; 2018. február 27.
Lásd még: Icelandic language battles threat of ‘digital extinction’; Jon Henley; The Guardian; 2018. február 26.
Hacker News