Skip to main content
gazdaságközigazgatás: külföldönközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

NAV 2.0: az adó- és vámhatóság felkészül a digitális jövőre

Szerző: 2018. március 10.One Comment

„Debrecen – Az adóhivatal fejlesztésével, hatékonyságának növelésével is „harcolnának” a szürkegazdaság ellen.

A klasszikus kereskedelmi áruforgalom a mainak várhatóan hamarosan a duplájára, az e-kereskedelem pedig a harmincszorosára is nőhet. Így a vámügynököknek új szemléletre, más módszerekre lesz szükségük – fogalmazott a Kölcsey Központban tartott Nemzetközi Adó- és Vámkonferencia elején Bók Mihály, a Vám-, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségének társelnöke. Kiemelte: elsősorban azt szeretnék elérni, hogy a jóhiszemű vállalkozásokat ne sújtsa azonnali szankciókkal az adóhivatal.

További egyszerűsítés
Egy magyar cégnél nagyjából kétszer annyi időt töltenek el adózással kapcsolatos tevékenységekkel mint Ausztriában. Vagyis egyszerűsíteni kell az adózást – emelte ki Kalocsai Kornél miniszteri biztos, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) stratégiai projekt koordinációért felelős szakfőigazgatója. A szakember előadásában hangsúlyozta: a fő cél, a szürkegazdaság visszaszorítása, melyhez elengedhetetlen a NAV fejlesztése, hatékonyságának javítása.

Elmondta: Magyarország egyik legnagyobb adatbázisával az adóhivatal rendelkezik. Ezt kihasználva azt szeretnék elérni, hogy mindenkinek a NAV készítse el az adóbevallását, az egyénekre csak az ellenőrzés háruljon.

A gépi tanulás eszközeit felhasználva arra törekszünk, hogy már a csalás sorozat első lépéseitől el tudjuk kapni a visszaélőket” – fogalmazott.

Partnernek tekinteni
Kalocsai Kornél szavaiból kiderült, hogy minősítik az adózókat. Az együttműködők, pontosan teljesítők például kedvezményeket kaphatnak és ritkábban végeznek náluk ellenőrzést. A visszaélésre alapozókkal szemben viszont a mainál is keményebben igyekeznek majd fellépni.

Papírmentes adóhivatal
A miniszteri biztos kiemelte, hogy a közigazgatási szervezeteket közül náluk a legmagasabb a diplomás munkavállalók aránya, ugyanakkor jelentős a fluktuáció. Utóbbi ellen életpályamodell bevezetésével, jobb munkakörülmények kialakításával küzdenek. A korszerűsítés jegyében folyamatosan fejlesztik informatikai rendszereiket. Hosszú távú céljuk a papírmentes adóhivatal kialakítása – tette hozzá Kalocsai Kornél.[haon.hu]”

„Az adóhivatalnál van Magyarország egyik legnagyobb adatbázisa, ezért fontos feladat az adatokból kinyerhető információk teljes körű felhasználása.
A NAV 2.0 megújulási program egyik fontos célja, hogy az adó- és vámhatóság felkészüljön a digitális jövőre – mondta Kalocsai Kornél, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) stratégiai projekt koordinációért felelős szakfőigazgatója csütörtökön Debrecenben.

A miniszteri biztos a 6. nemzetközi adó- és vámkonferencia megnyitóján tartott előadásában hangsúlyozta, hogy a megújulási program eredményeként 2021-re Európa egyik legmodernebb színvonalú e-adózási szolgáltatása jöhet létre, több adminisztráció nélkül.

Kalocsai Kornél az adótudatosság növelése érdekében a kommunikáció fejlesztésére és a stratégiai gondolkodásra is felhívta a figyelmet, miközben a behajtási hatékonyság javítását sürgette.

Megemlítette az adatfelhasználás fontosságát, és emlékeztetett rá, hogy az adóhivatalnál van Magyarország egyik legnagyobb adatbázisa, ezért fontos feladat az adatokból kinyerhető információk teljes körű felhasználása. Ezzel összefüggésben felhívta a figyelmet a kockázatkezelés hatékonyságának javítására, hogy a csalókat – például az áfa-csalókat – minél előbb, már a csalás elején „elkapják”.

A megújulási program másik eleme a támogató ügyfélkezelés, az ügyfeleket partnerként kell kezelni, fel kell hívni a figyelmüket ha tévedtek, s nem azonnal szankcionálni – fejtette ki, hozzátéve, hogy az ügyfelek pozitívan fogadják ezt a hozzáállást.

Kalocsai Kornél részletesen beszélt a NAV-tudásközpont létrehozásáról, a tervezett szervezetfejlesztési korszerűsítésekről, az adó- és a vámszakmai fejlesztésekről.

Bók Mihály, a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége (VJASZSZ) társelnöke a megnyitón elmondta: hatodik alkalommal rendezik meg Debrecenben a nemzetközi adó- és vámkonferenciát a megbízhatóság, nyitottság, párbeszéd és biztonság mottó jegyében.

A tanácskozáson részt vesznek a román, a szlovák és az ukrán adó- és vámhatóságok képviselői, akikkel a határokon átnyúló szakmai feladatokról egyeztetnek a magyar szakemberek. Jelen van a kétnapos tanácskozáson több gazdálkodó szervezet vezetője is…[bama.hu]”

Forrás:
Papírmentes adózás a cél; haon.hu; 2018. március 8.
Miniszteri biztos: a NAV felkészül a digitális jövőre; bama.hu; 2018. március 8.