Skip to main content
informatikaInternetközigazgatás: magyarközigazgatási informatikaszakirodalomtechnika

Beszámoló a Kiberbiztonság és robothadviselés 2017 tudományos konferenciáról

Szerző: 2018. március 11.No Comments

„2000 novemberében hagyományt teremtett a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Vezetés- és Szervezéstudományi Karának Elektronikai Hadviselés Tanszéke: prof. dr. Makkay Imre mk. ezredes vezetésével ekkor rendezték meg a robothadviseléssel foglalkozó első konferenciát. Gyorsan változó világunkban az állandóság, a hagyományteremtés ritka dolog, erre akkor kevesen is gondoltak és lám, 2017-ben, a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat eseményeként immáron 17. alkalommal rendeztek e tárgyban tudományos tanácskozást.
… Az első előadást prof. dr. Rajnai Zoltán, Magyarország kiberkoordinátora tartotta Kitekintés Magyarország új kiberbiztonsági stratégiájára címmel.
…dr. Krasznay Csaba, az NKE Államtudományi és Közigazgatási Kar adjunktusa, az NKE Kiberbiztonsági Akadémia vezetője osztotta meg gondolatait a hallgatósággal A Kiberbiztonsági Akadémia feladatai és tevékenysége a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen című előadásában
…Vadász Pál, a MONTANA Tudásmenedzsment Kft. ügyvezetője és Skrobák Eszter, a Nemzeti Adó és Vámhivatal pszichológusa közös előadása Az igazság a hazugságról – a hamis hírek forrásai és beazonosítási lehetõségeik címet viselte.
…A prof. dr. Ványa László ezredes vezette Robotika szekció első előadását prof. dr. Makkay Imre ny. mk. ezredes tartotta Repülésbiztonság a drónok korában címmel.
…A második előadás szintén a pilóta nélküli légi járművekhez kapcsolódott. A pilóta nélküli légijármű-rendszerek (UAS) és platformok fejlesztésével foglalkozó Royce Chisnall az UAS használatának új-zélandi tapasztalatairól, valamint a fejlesztés lehetőségeiről számolt be előadásában
…A következõ előadó dr. Szilvágyi Tibor, a HM EI Zrt. PNR fejlesztési koordinátora volt. Elõadásának címe: A HM EI Zrt. célszolgáltató és felderítő pilóta nélküli repülőeszközeinek automatizált irányítási rendszere.
…Gerevich János az NKE Katonai Műszaki Doktori Iskola hallgatója Agilis szoftverfejlesztési módszerek és alkalmazásuk a robottechnikában címmel tartotta meg előadását.
…Az NKE Katonai Műszaki Doktori Iskola másik hallgatója, Bognár Eszter a Vezeték nélküli szenzorhálózatok korszerű adatkezelési megoldásai című előadásában kiemelte, hogy „A vezeték nélküli szenzorhálózatok alkalmazása hatalmas potenciált jelent az élet számos területén, a Dolgok Internetének (Internet of Things) világában élve a témában folyó kutatások nagy jelentőséggel bírnak”…”

Forrás:
Beszámoló a Kiberbiztonság és robothadviselés 2017 tudományos konferenciáról; Kollár Csaba, Ványa László; Hadtudomány; ISSN 1215-4121; 28 (2018/1); 172-178. oldalak (PDF)