Skip to main content
gazdaságinformatika

Régiónk új informatikai sikercége a szoftverrobotokat (robotic process automation, RPA) fejlesztő román UiPath

Szerző: 2018. március 11.2 hozzászólás

„Egy Bukarestben alapított startup 153 millió dollár befektetést kapott, amivel elérte az 1,1 milliárd dolláros cégértéket, így megszületett Közép-Kelet-Európa második unikornisa. Születése azonban sokkal gyorsabb volt, mint a cseh Avast Software-é, amely már 2 milliárd dollár körül tart. Az 1988-ban alapított prágai cég 2014-ben érte el az 1 milliárd dolláros értéket, majd az AVG 2016-os felvásárlásával növelte. A UiPath viszont mindössze öt év alatt jutott fel erre a szintre.

Persze a UiPath úgy román cég, ahogy a Ustream, a Prezi vagy a LogMeIn magyar: azaz valóban Bukarestben alapították, de a Crunchbase adatbázisa már az amerikai központ alapján New York-i cégként tartja nyilván. Miközben persze az infóknál megadott telefonszámban a román országhívó szerepel, mintegy jelezve: a tényleges munka Romániában folyik. A cég egyébként tavaly tette át a székhelyét New Yorkba, hogy közelebb legyen a legnagyobb és leggyorsabban növő piacához.

Van kereslet a folyamatautomatizálásra
A UiPath, melyet 2012-ben alapított a jelenlegi CEO-ja, Daniel Dines (a fenti képen) és Marius Tirca technológiai igazgató, vállalati folyamatokhoz fejleszt ún. RPA (Robotic Process Automation) eszközöket. A monoton, ismétlődő tevékenységet igénylő üzleti folyamatot próbálják automatizálni szoftverrobotok alkalmazásával. A robotok mögött fejlett kognitív és OCR motor dolgozik – ezek azonban nem saját fejlesztések, a UiPath a Google, a Microsoft és az ABBYY technológiáját használja. Szoftverrobotjai amellett, hogy emelik a compliance szintjét, hatékonyan javítják például az ügyfélszolgálat működését mind back-office, mind front-office oldalon.

Jelenleg három eszközük van: egy tervező (UiPath Studio), egy robot, amit elsősorban SAP-, Citrix- és mainframe-folyamatokhoz ajánlanak (UiPath Robot), valamint egy robotmenedzsment eszköz (UiPath Orchestrator), amely a telepítésben, a skálázásban és a robotok összehangolásában segít. Ezekkel például a pénzügyi és számvitelei folyamatokat, számlabefizetéseket, követelésfeldolgozást vagy ügyfélszolgálati tevékenységet lehet automatizálni. A cég honlapja egy sor esetet felsorol: automatizálható az elektronikus levelek küldése, fogadása, feldolgozása (a mellékletek feldolgozása is), segíti az IT-menedzsment bizonyos feladatainak automatizálását, üzleti alkalmazások (SAP, Oracle Siebel, Saleforce stb.) gyakran ismétlődő feladatainak elvégzését stb.

Gyorsan lett nagyon népszerű
A nagy ugrás egyébként tavaly következett be: addig alig száz ügyfelük volt, tavaly sikerült még több mint 600 új ügyfelet találni, amivel megnyolcszorozták a bevételeiket. Az új ügyfelek között olyan nevek vannak, mint a BMW csoport, a Dentsu, a Huawei, a Morningstar vagy a Sumitomo Mitsui Financial Group.

Nem véletlen, hogy alig egy évvel az előző – és egyben első – kör után, melyben a Prezibe is sok pénz tevő Accel Partners vezetésével négy befektető 30 millió dollárt adott össze, egy jóval izmosabb kör következett. Szintén az Accel Partners vezetésével 153 millió dollárt adott össze hat befektető, köztük két amerikai alap, a Kleiner Perkins Caufield & Byers és a CapiatlG, egy londoni befektetőtársaság, a a Seedcamp. A befektetők között volt egy közép-európai is, a prágai Credo Ventures.

A UiPath a pénzt elsősorban a fejlesztések ütemének gyorsítására használja majd, például gépi tanulás és mesterséges intelligenciához köthető algoritmusok integrálására. Ezzel párhuzamosan növelik nemzetközi jelenlétüket is, új irodákat nyitnak világszerte: Amszterdam, München, Párizs, Houston, Washington és Szöul lesz az első körben a célpont.

Ez most a régió legnagyobb startup-sztorija
A vállalat jelenleg közel 600 fővel dolgozik 14 országban, de a fejlesztés zömmel Romániában folyik, kihasználva az alacsony bérek adta üzleti előnyöket. Emellett óriási (reklám)értéket jelent az a mintegy 120 ezer főt számláló közösség, amely a UiPath ingyenes közösségi változatával dolgozik.

A cég sikere kiemelkedő a közép-kelet-európai régióban. Mint a Reuters írja, a startup-világ a régióban nem volt igazán sikeres a közelmúltig. Néhány kivételtől (például a Prezitől) eltekintve nagyon kevés befektetés történt a régióban. 2016-ban kb. 200 millió dollár, tavaly 680 millió. Ez aprópénz ahhoz képest, amit a befektetők Nyugat-Európában és Izraelben elköltenek.

Innen nézve a UiPath 153 millió dolláros köre különösen impozáns (sőt még amerikai léptékkel is nagynak tekinthető). Összehasonlításképpen: 2009-ben a Prezi 72 milliót kapott, majd 2014-ben 57 milliót, de két nagyobb kör között, 2011-ben is szereztek 14,5 milliót”

Forrás:
Bukarest adta Közép-Európa második unikornisát; Dervenkár István; Bitport; 2018. március 8.
Lásd még korábbi cikkeinket RPA/robotic process automation/szoftverrobotok témában.