Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Már több mint 220 ezren nézték meg a bevallási tervezetüket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű e-szja rendszerében

Szerző: 2018. március 12.No Comments

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű e-szja rendszerében hétfő óta – péntek reggelig – már több mint 220 ezren nézték meg a bevallási tervezetüket – nyilatkozta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára vasárnap az MTI-nek.
Hozzátette: a péntek reggeli adatok szerint több mint 83 ezren már el is küldték a bevallásukat. A küldők több mint 58 százaléka, mintegy 70 ezren módosítás nélkül fogadták el az adóhivatal által összeállított tervezetet. A bürokráciacsökkentés mérföldköve az, hogy a magánszemélyeknek a NAV készíti el az adóbevallás tervezetét – húzta alá Tállai András. Annak az 5 millió magánszemélynek ugyanis, akinek a NAV ezt elkészítette, mindenképpen lesz érvényes bevallása.

Elmondta azt is, hogy a magánszemélyek több mint 80 százalékának lényegében semmit nem kell tennie, mert a bevallási tervezetük valamennyi adatukat pontosan rögzíti, és a fizetési egyenlegük is nulla. Így ha nem kell kiegészíteniük a tervezetüket, akkor csak az egy százalékos nyilatkozatokat kell kitölteniük.

A hivatal által elkészített tervezeteket azoknak kell kiegészíteniük, akiknek olyan adataik vannak, amelyekről nem tud az adóhatóság. Ilyen lehet például a bérbeadásból, ingatlanértékesítésből származó jövedelem vagy az elsőházas kedvezmény, amelyről a munkáltatónak nem nyilatkozott a hitvestárs – mondta Tállai András.

Akinek van ügyfélkapuja, az egy kattintással éri el a bevallási tervezetét, akinek nincs, az vagy rászán öt percet és május 20-ig nyit egyet, vagy március 19-ig kéri az adóhivataltól a postázást – emelte ki az államtitkár.

Hozzátette, péntekig már 485 ezren kérték a NAV-tól, hogy postán küldjék el nekik a személyi jövedelemadó bevallásuk tervezetét. A népszerűségi lista élén továbbra is az SMS áll: a kérelmek 70 százaléka SMS-ben jött. Azoknak, akiknek van ügyfélkapujuk, a NAV kérelmük ellenére sem postázza a bevallást, hiszen ők a lehető legegyszerűbb módon, online – akár okostelefonon is – egyetlen kattintással elérik tervezetüket. Erről azonnal értesíti ügyfeleit a hivatal, SMS esetén pár órán belül válaszüzenetet küld – ismertette Tállai András.”

Forrás:
Már több mint 220 ezren nézték meg a bevallási tervezetüket; Nemzetgazdasági Minisztérium; 2018. március 11.