Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Már elérhető az egységes kérelmek benyújtására szolgáló internetes felület

Szerző: 2018. április 7.No Comments

„Március 30-án jelent meg a rendelet, amelynek értelmében lehetővé vált a 2018-as egységes kérelmek (EK) benyújtása. Az idén is a korábbi években már megszokott és megismert eljárásokat kell követni, időközben csak néhány technikai korrekció és pontosítás történt.
2018. április 3-án nyílt meg az egységes kérelem internetes kitöltési felülete, amely a Magyar Államkincstár e-ügyintézési honlapján érhető el. Az idén – a vidékfejlesztési jogcímekkel együtt – összesen 44 jogcímet, intézkedést lehet igényelni, illetve ezekkel kapcsolatban adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni.

Fontos, hogy a kérelmek beadására április 3. és május 15. között van lehetőség. A kérelem a május 15-ét követő további 25 naptári napig, vagyis június 9-ig, illetve a hétvége beszámításával június 11-ig is benyújtható, a már benyújtott kérelem pedig ugyaneddig a határidőig módosítható, de ekkor már mindkét esetben a megállapított támogatási összeg munkanaponként 1%-kal csökken.

A közvetlen támogatások igénylésével kapcsolatban csak technikai korrekciók, pontosítások történtek, amelyek révén a termelők számára egyszerűbbé válik az igénylés menete.
A legfontosabb újdonságok:

A termeléshez kötött és az átmeneti nemzeti anyatehén és termeléshez kötött tejhasznú tehén tartása esetén igényelhető támogatáskor a kérelemhez nem kell csatolni a tenyészet vonatkozásában kiállított, hármasmentességre vonatkozó állatorvosi igazolást, azokat a tenyészet szerint illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi hatáskörében eljáró megyei kormányhivataltól bekéri a Kincstár.

Az ún. tájképi elemek vagy tájelemek igénylését MePAR fedvény is segíti.

Mint minden évben, 2018-ban is frissül a Zöldítés Gazdálkodói Kézikönyv. A Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Magyar Államkincstár és Budapest Főváros Kormányhivatalának együttműködésében összeállított tájékoztató anyag – a felelős kiadóként eljáró NAK tájékoztatása szerint – napokon belül elérhetővé válik a https://www.nak.hu/kiadvanyok/kiadvanyok internetes címen.[Földművelésügyi Minisztérium]”

—-

„2018-ban minden eddiginél több, immár 44 jogcímre, intézkedésre lehet forrást igényelni, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni az egységes kérelem keretében.

A gazdálkodók 2018. április 3-tól május 15-ig adhatják be támogatáscsökkentés nélkül egységes kérelmüket kizárólag a már megnyílt kitöltési felületen. (A május 15-ig benyújtott kérelmet késedelmi szankció nélkül május 31-ig adatváltozás keretében lehet módosítani.) A 2018. május 16. és június 11. között benyújtott kérelmek esetén a támogatási összeg kapcsán munkanaponként 1 százalék késedelmi szankciót kell alkalmaznia a Magyar Államkincstárnak (MÁK). A június 11-ét követően beadott kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a MÁK.

A gazdálkodók érdekében a Kincstár 2018-ban is alkalmazza az előzetes ellenőrzés jogintézményét. Ennek keretében az egységes támogatási kérelmek május 15-i beadási határideje után az ügyfélkapura kiküldött végzésben értesítik a gazdálkodókat, ha a kérelmek előzetes ellenőrzésekor komolyabb problémát találtak. A termelők az értesítésekben szereplő pontokon a szankciómentes benyújtási határidőt követő 35 napon belül még szankciómentesen módosíthatják kérelmeiket.

A kérelembeadásban, ahogy a korábbiakban, úgy most is segítenek a kamara falugazdászai. Idén minden eddiginél több, immár 44 jogcímre, intézkedésre lehet forrást igényelni, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni.

A MÁK közölte azt is, hogy az agrárterületen gazdálkodók érdekeit szem előtt tartva az utóbbi időszakban felgyorsította az kifizetéseket. Ennek eredményeként a 2017-es egységes kérelmek alapján benyújtott támogatási igényeket 2018. március 31-ig, 441 milliárd forintban sikerült teljesíteni. A kifizetett összeg 143 milliárd forinttal haladja meg az előző évi utalásokat. Ezáltal az egyéb közvetlen támogatásokkal együtt a 2017. október 15. és 2018. március 31. közötti időszakban összesen 464 milliárd forint többletforrás jutott a gazdáknak. Ez egyben azt is jelenti, hogy az uniós jogszabályokban meghatározott 2018. június 30-ai határidő lejárta előtt három hónappal az egységes kérelem keretében benyújtott 176 225 igénylés 97,76 százalékát sikerült teljesíteni.

A 2018-as egységeskérelem-beadással kapcsolatos kamarai információk ide kattintva olvashatók.[Nemzeti Agrárgazdasági Kamara]”

Forrás:
Már elérhető az egységes kérelmek benyújtására szolgáló internetes felület; Földművelésügyi Minisztérium; 2018. április 6.
Már beadhatók az egységes kérelmek; Nemzeti Agrárgazdasági Kamara; 2018. április 6.
Lásd még: Megjelentek az egységes kérelem beadását segítő rövid tájékoztatók; Nemzeti Agrárgazdasági Kamara; 2018. április 3.