Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Akár százmilliárdos nagyságrendű extra adóbevételt is hozhat az online számlázás

Szerző: 2018. április 16.No Comments

„Akár százmilliárdos nagyságrendű extra adóbevételt is hozhat a közkasszának a kormányzat legújabb, a feketegazdaság elleni elektronikus rendszere, az online számlázás. Szakértői vélemény szerint a júliusban induló szisztéma óriási ugrást jelenthet a gazdaság tisztításában, még úgy is, hogy ez ügyben az elmúlt években már magunk mögött hagytuk régiós versenytársainkat. A feketézéssel felhagyóktól érkező jelentős befizetés szolgálhat fedezetül a következő idők adócsökkentéseihez.

Július elsején megkezdi működését a kormányzat legújabb, feketegazdaság elleni rendszere, az online számlázás. A szisztéma lényege, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden olyan számla részleteit megismeri ezentúl, mégpedig nagyjából azonnal, amelyet a gazdasági szereplők számlázóprogrammal állítanak ki, és amelyeknél a forgalmi adó összege eléri vagy meghaladja a százezer forintot.

A zökkenőmentes átállásért az adóhivatal korábban tesztelésre szolgáló felületet nyitott meg. Mint a nemzetgazdasági tárcától megtudtuk, március végéig több mint ezer vállalkozás regisztrált a próbarendszerbe, több százan pedig már sikeresen el is küldtek adatokat az új felületen.

– Az elektronikus megoldások jelentik a jövőt az adóigazgatásban, az online számlázástól pedig több területen is érdemi előrelépést lehet remélni – értékelte lapunknak a bevezetés előtt álló szisztémát az RSM Hungary adótanácsadó cég üzletágvezetője. Hegedüs Sándor elsőként arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországnak versenyelőnye származhat az adózás modernizálásából.

– 2014-ben rendszerbe álltak az online pénztárgépek, 2015 óta – az úgynevezett ekáerrel – elektronikus módon ellenőrzi a NAV a közúti áruforgalmat, most pedig a cégek számlázását kötik össze az adóhivatallal. Térségünkben bizonyos elemeket ezekből némi módosítással átvettek, de ennyire átfogó fejlesztéseket nem tapasztalunk. A gazdaság tisztítása terén komoly előnyre tettünk szert a régió országaival szemben – fogalmazott a szakember.

Szavai alátámasztására felidézte azt az elemzést, amely megbecsüli, hogy egyes országokban mekkora lehet a hiányzó áfa összege, vagyis a várt forgalmi adó mekkora része nem fut be a közkasszába a csalások és más okok miatt. Pár éve Magyarország esetében még jócskán húsz százalék feletti érték szerepelt a kimutatásban, a legutóbbi, 2015-re szóló becslés viszont már kevesebb mint 14 százalékról szólt.

– Ilyen tempóban kevés helyen tudták visszaszorítani a feketézést – jegyezte meg Hegedüs Sándor.

Az üzletágvezető kitért az információk sorsára is. A NAV már most is rengeteg adathoz hozzájut, de az online számlázással még több ismeret áramlik majd a hatósághoz.

– Ezeket kiindulópontnak tekintve és az adatszolgáltatást a későbbiekben kiterjesztve akár megvalósítható lesz az a célkitűzés is, hogy a hatóság minél több adóbevallásnál átvegye a papírmunka kisebb-nagyobb részét – mondta a szakember. Szerinte így folytatódhat a személyi jövedelemadózás kapcsán megismert gyakorlat, vagyis hogy az adóhivatal a nála lévő adatok alapján összeállítja a különféle bevallásokat, az adózók pedig, ha kell, kijavíthatják, kiegészíthetik a számokat.

Hegedüs Sándor beszélt az államkasszát érő esetleges hatásokról is. – Az online pénztárgépek miatt rizikósabbá vált a nyugtaadás elkerülése, az új kasszák ezzel növelték az áfabevételeket. Az online számlázásnak a szakember szerint annyiban más hatása lesz, hogy az új rendszerrel leginkább a jogellenes visszaigényléseket akadályozhatja meg a hivatal, vagyis a befizetett áfa adott esetben nem kerül majd ki az államtól.

Úgy vélekedett: az online kasszák és az ekáer százmilliárdos pluszbevételt hoztak, s arra lehet számítani, hogy az online számlarendszer is jelentős többletet termel majd.

A feketegazdaság letörésének fontosságáról beszélt lapunknak nemrégiben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vezetője is. Domokos László akkor az úgynevezett fenntartható kifehérítés elvét mutatta be. Ennek lényege, hogy az állam új, a modern kor lehetőségeit felhasználó módszereket vet be a feketegazdaság ellen, vagyis nem adót emel, hanem megpróbálja beszedni minden érintettől a törvény szerint befizetendő összegeket. Ebből számottevő pluszpénz származhat, amit az állam adócsökkentésre fordíthat.

– Az alacsonyabb közterhet inkább leróják a címzettek, aki pedig nem így tesz, azt újabb innovatív megoldásokkal lehet rávenni az adófizetésre. Az újabb pluszpénzek pedig újabb tehercsökkentés fedezetéül szolgálhatnak. Az utóbbi időszak hazai adóügyi történései lényegében ennek az elvnek a gyakorlatba ültetését mutatták.”

Forrás:
Újabb kört verünk a régióra; Jakubász Tamás; Magyar Idők; 2018. április 13.