Skip to main content
közigazgatás: magyarszakirodalom

Agglomerációs várostérségi tanulmányok – könyvbemutató

Szerző: 2018. május 13.No Comments

„A TÖOSZ és a Homo Oecologicus Alapítvány május 9-én a TÖOSZ, Önkormányzati Információs és Koordinációs Központban mutatta be az Agglomerációs várostérségi tanulmányok Nagyvárosi, városi és települési dilemmák a 21. században című kötetet.

A két szervezet közös gondozásában megjelent aktuális városi és agglomerációs írásokból összeállított tanulmánykötet bemutatóján dr. Gyergyák Ferenc, a TÖOSZ főtitkára mondott kiadói köszöntőt. A főtitkár – aki a kötetben várostérségi közlekedéspolitika témájában írt tanulmányt – felhívta a figyelmet a kiadvány tartalmi sokszínűségére, amely szakmai színvonalával magasra emeli a kötet értékét.

Elmondta: a kötet apropóját egy közel három évvel ezelőtti közös önkormányzati kutatás jelentette. Köszönetet mondott Laki Ildikónak és Szabó Tamásnak, a kötet szerkesztőinek, valamint a tanulmányok szerzőinek, hogy munkájukkal hozzájárultak a könyv létrejöttéhez. Rámutatott: a kötet megvalósulását jelentősen elősegítették a felkért védnökséget elfogadó települési – benne nagyvárosi, járásszékhely városi, illetve egyéb városi és községi – támogatások, amelyek közül, mint mondta: fontos kiemelni Budapest főváros – mint kiemelt fővédnök – anyagi támogatását.

Szabó Tamás, a kiadvány társszerkesztője a könyvbemutatón elmondta: a kötet szerkesztőinek célkitűzése az ezredforduló utáni várostérségi önkormányzati közpolitikai folyamatok bemutatására korlátozódott eredetileg, azonban ahogy felmerültek az újabb és újabb tanulmányötletek, megtörtént a szembesülés azzal, hogy az elgondolt tartalmi keret túlságosan szűk, ezért született meg a döntés, hogy a várostérségi önkormányzati közpolitikai szűkebb tematikán túlmutató, de a városi lét vonatkozásában kurrens témajavaslatok is bekerülhessenek a projektbe. Így állt össze végül egy 8 tanulmányból, valamint 1 nagyvárosi településvezetői (Debrecen) interjúból felépülő tanulmánykötet-tematika.

A kiadványt gondozó szerkesztők nem titkolt törekvése volt, hogy a bemutatni szánt témakörök, tanulmányok a szűkebb szakmai közvélemény mellett akár a szélesebb, a téma iránt fogékony nagyközönség számára is érthető, áttekinthető és befogadható formában kerüljenek átadásra – mondta Szabó Tamás.

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői: Zongor Gábor, Laki Ildikó, Gyergyák Ferenc, Kelő Johanna, Kaiser Tamás, Csider László, Bujdosó András, Szabó Tamás”

Forrás:
Agglomerációs várostérségi tanulmányok – könyvbemutató; Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége; 2018. május 10.