Skip to main content
gazdaságinformatikaközigazgatás: magyartávközléstechnika

Az Antenna Hungária fejlesztők részére megnyitotta országos IoT hálózatát

Szerző: 2018. május 19.No Comments

„Az Antenna Hungária, hazánk vezető állami tulajdonban lévő távközlési szolgáltatója tavaly év végén elindította a LoRaWAN (Long range Radio) technológiára épülő IoT (Internet of Things, azaz a Dolgok Internete) hálózatát, mellyel Magyarországon és a régióban is az elsők között épített ki országos jelenlétet biztosító lefedettséget. A fejlesztések eredményeképpen a több mint száz bázisállomással üzemelő országos hálózat Budapesten, a megyeszékhelyeken és több nagyobb városban érhető el, az ország lakosságának közel felét lefedve. A legújabb IoT megoldásokat támogató távközlési hálózat sikerét jól mutatja, hogy az indulás óta a regisztrált szenzorok száma már az első negyedévben meghaladta az ezer darabot.

A LoRaWAN kommunikációs platformot használó szenzorok és szolgáltatások piacra jutásának elősegítésére az Antenna Hungária fejlesztői programot hirdet. A program keretében a cég megnyitja hálózatát a hazai hardver- és szoftverfejlesztő cégek, felsőoktatási intézmények előtt. A programra jelentkezők meghatározott feltételek mellett bizonyos szenzorszámig díjmentesen kipróbálhatják az AH országos, LoRaWAN hálózatát. Ezzel az ingyenesen elérhető lehetőséggel a cég támogatni kívánja a hazai kkv-k fejlesztési és innovációs tevékenységét, a program részletei és a regisztrációs felület a következő linken érhető el: www.ahrt.hu/hu/fejlesztoknek

Az Antenna Hungária stratégiájának fontos elemét képezi az új országos IoT hálózatra épülő értéknövelt szolgáltatások elindítása és felfuttatása, ezért a cég AHa! Brain Store elnevezésű startup akcelerátor programjában az egyedi infrastruktúra használatán és tesztelési lehetőségen kívül a magasan képzett szakembergárda stratégiai, műszaki és üzleti tudásával is támogatni fogja az induló vállalkozásokat. További részletek a startup inkubációs programról: www.ahabrainstore.hu

A LoRaWAN technológia nagy előnye, hogy a szolgáltatások igénybevételéhez a szenzoroldalon nincs szükség sem internet előfizetésre, sem SIM kártyára, de még vezetékes áramellátásra sem – a telepítés és a hálózati kommunikáció ezáltal rendkívül költséghatékony módon valósulhat meg. Az AH az elmúlt hónapokban számos üzleti megállapodást kötött meg IoT-hálózatára alapozva, például a GYŐR-SZOL Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt-vel, melynek keretében Győr városában 730 db hőfogadóban elhelyezett hőmennyiségmérő adatait fogja az AH automatikusan távkiolvasni a LoraWAN hálózat segítségével. Tamásiban pedig sikeresen zárult az idősgondozást támogató pilot, melynek keretében az AH LoRaWAN szenzorok segítségével monitorozta a legrászorultabb gondozottak környezetét, valamint az önkormányzat értékes tapasztalatokat szerzett a gondozottak fűtési szokásairól, mely a téli szociális tűzifa biztosításának tervezéséhez nyújt segítséget.

A LoRa alapú IoT technológiáról
A vezeték nélküli LoRaWAN technológia gépek, eszközök, szenzorok által küldött kisméretű adatcsomagok kommunikációját teszi lehetővé. A végponti kommunikációs berendezések, szenzorok minimális energiaigénye rendkívül alacsony energiafelhasználást jelent, ezáltal hosszú élettartamot garantál az eszközök számára, és akár több tíz kilométeres távolságban is lehetővé válik a vezeték nélküli átvitel az eszközök között. A LoRaWAN technológiára épülő IoT megoldások ezáltal alacsony beruházási költséget, illetve egyszerű telepítést és bővítést tesz lehetővé, ami konkrét költségcsökkenést eredményezhet az üzleti ügyfelek számára.”

Forrás:
Az Antenna Hungária fejlesztők részére megnyitotta országos IoT hálózatát; 2018. május 18.