Skip to main content
informatikaInternetjog

Nem önmagában a technológia okozza a problémákat, de felerősítheti azokat

Szerző: 2018. május 21.No Comments

„Egy amerikai médiaszociológus arra mutatott rá, hogy az algoritmusok csupán eszközök, amelyeket gyakran rosszul használnak a szakemberek.

Danah Boyd amerikai médiaszociológus a Republica 2018 nevű rendezvényen feltette a kérdést, hogy vajon ki a felelős azért, ha a Google keresője rasszista és ha valóban veszélyes hely az internet, akkor ki teszi azzá? Kik felelősek a hazugságokért és a diszkriminációért – a felhasználók, a trollok vagy a rendkívül nagy hatalommal rendelkező tech- cégek? Kellene-e szabályozni a világhálót és ha igen, hogyan?

A szakember a beszédében mindenekelőtt azt emelte ki, hogy a mesterséges intelligencia az elmúlt években gyakorlatilag az IT-világban egy általános varázsszó lett, amelyet már szinte minden rendszerre alkalmaznak, akkor is, ha nem kellene. Ennek oka az, hogy már senki sem akart a „butaságba”, a buta dolgokba befektetni, s ezáltal a technológia az életünk még inkább befolyásoló tényezőjévé vált.

Az álhírek elterjedése miatt felmerült az a kérdés is, hogy voltaképpen ki uralja a tudást napjainkban. A keresők, elsősorban a Google, mostanra a legfontosabb információbeszerzési forrásokká váltak. Ezeket a szolgáltatásokat részben a programozók által fejlesztett algoritmusok irányítják, részben pedig a felhasználók kereséseiből tanulnak. Boyd példaként említette a befolyásolhatóság kapcsán, hogy amikor valaki olyan nevekre keresett rá, amelyek az afroamerikaiak körében népszerűek, akkor a Google főleg olyan találatokat mutatott, amelyekben bűnözők szerepeltek. A fehérek körében gyakori nevek esetében viszont nem ez volt a helyzet. A szakember ezt úgy kommentálta, hogy a kereső megtanulta az amerikai társadalom rasszista dinamikáját. (Az algoritmusok előítéletesek, sőt, bizonyos esetekben a képfelismerő algoritmusok szexisták.)

A médiaszociológus szerint a felelősség nem az algoritmusoké vagy a technológiáé, hanem az azokat beprogramozó embereké és a felhasználóké. A technikai megoldások csupán a meglévő dolgokat erősítik fel. Miután a technológiák és az elemzőrendszerek az élet egyre több területén vannak jelen, így meg kell tanulnunk kezelni azokat. Az egyik megoldás a platformok szabályozása lehet, de az tisztázásra szorul és további egyeztetéseket tesz szükségessé, hogy ez miként valósulhat meg.

A szerzőröl:
Boyd a Microsoft Research vezető kutatója. Eddig elsősorban azzal foglalkozott, hogy miként valósul meg a fiatalok magánéletének védelme a közösségi médiában. A New York University oktatója, a New York-i Data & Society Institute alapítója, mostanában azonban a figyelme a világháló rossz célokra való használata felé fordult.”

Forrás:
Nem a technika a gonosz ; SG.hu; 2018. május 19.
re:publica 2018: Danah Boyd, die Algorithmen und die Macht ; Torsten Kleinz; heise online; 2018. május 2.
re:publica 2018 – danah boyd: Opening Keynote: How an Algorithmic World Can Be Undermined; YouTube; 2018. május 2.
re:publica 2018; 2018. május 2-4.
Data & Society