Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Rogán Antal az e-közigazgatásról

Szerző: 2018. május 21.No Comments

„Nem vagyok az az ember, aki óriási aparátust és túl sok feladatot akar grundolni maga alá” – mondta Rogán, akinek a minisztériumához több feladatkör fog tartozni, mint az előző ciklusban. Két új területet kell vinnie a Kabinetirodának: turizmus és e-közigazgatás.

Az e-közigazgatásról szóló részeknél Rogán köszönetet mondott Navracsics Tibornak és Lázár Jánosnak, mert szerinte sikeres közigazgatási átalakítást vittek véghez. A jövő feladatai között említette, hogy minden magyar állampolgár digitális személyazonosítóval rendelkezhessen. ”
Index.hu, 2018. május 14.

„Rogán Antal beszámolója szerint az e-közigazgatási átalakítások felügyelete is átkerül a kabinetirodához, ezt szintén versenyképességi kérdésnek nevezte, ezért – mint mondta – minőségi szintugrást tervez a területen. „Az infrastruktúra kialakítása sikeres, sok digitális szolgáltatást már ma is biztosít az állam, de ezek felhasználóbarát voltán van még mit javítani” – fejtegette a miniszterjelölt, a terveit kicsit részletesebben is kifejtve pedig arról beszélt, hogy platformfüggetlen bizalmi szolgáltatások széles körének kiépítésére lenne szükség.

„Az e-személyi jó, de nem lehet elég dologra használni, főleg nem a fiatalok és üzletemberek számára”

– folytatta az eddig a Miniszterelnökség által felügyelt terület finom kritikáját Rogán, hangsúlyozva, hogy az azonosításban vagy az ügyek nyomon követésében is van még hová fejlődni, például, hogy látható legyen, foglalkozott-e már valaki egy benyújtott panasszal vagy kéréssel.”
HVG.hu, 2018. május 14.

„Rogán Antal a tárcához tartozó feladatok közül versenyképességi tényezőnek nevezte a korszerű elektronikus közigazgatást is, ezért a felhasználóbarát keretek kialakítását szorgalmazta. Kiemelte többek között a bizalmi szolgáltatások jelentőségét és közölte, hogy az államnak biztosítania kell a platformfüggetlen digitális személyazonosítás lehetőségét. Hozzátette, hogy a versenyképes és ügyfélbarát szolgáltatások kialakításában a kabinetiroda együttműködik más minisztériumokkal, az Emberi Erőforrások Minisztériumával, a belügyi, valamint az innovációs és technológiai tárcával.”
Magyar Hírlap, 2018. május 15.