Skip to main content
közigazgatás: magyar

A Csongrád Megyei Kormányhivatal országosan egyedülálló fejlesztése, a kormányablak busz: Három hónap, 32 helyszín, több mint 1100 ügyfél

Szerző: 2018. május 26.No Comments

„Februárban kezdte meg idei megyejárását a Csongrád Megyei Kormányhivatal országosan egyedülálló fejlesztése, a kormányablak busz.

Az eltelt három hónap alatt helyettesítette Sándorfalván a felújítás alatt lévő okmányirodát, a megyeszékhelyen büntetés végrehajtási intézményben segített a fogvatartottak személyi okmányainak pótlásában, Nagymágocson idősek otthonában nyújtott szolgáltatást a mozgásukban korlátozott lakóknak és a kitelepülések helyszínei között már idén is volt sokak által látogatott rendezvény, az állattenyésztési napok Hódmezővásárhelyen, ahová a mezőgazdaságból élőknek vitte helyébe az ügyintézést. Február 21 és május 18 között összesen 1122-en keresték fel a mozgó ügyfélszolgálatot, összesen 32 helyszínen.

A szegedi, a szentesi, hódmezővásárhelyi és a makói járásban tett már egy kört a mobil ügyfélszolgálat, amely minden olyan szolgáltatást a helyébe visz az ott élőknek, amit a kőépületekben lévő kormányablakok nyújtanak. A kistelepüléseken élők nagy érdeklődéssel fogadták az okos járművet: nem csak örültek a helyi ügyintézés lehetőségének, hanem arról is részletesen érdeklődtek, milyen ügyekben fordulhatnak a mozgó ügyfélszolgálathoz és mikor jön legközelebb.

A legnagyobb segítséget Szegeden, a GEMMA Szociális Szolgáltató Központ és Fejlesztő Iskolában és Nagymágocson, a bentlakásos otthonban nyújtotta, ahol a gondozottak, a hozzátartozók és az ott dolgozók egyaránt örömmel fogadták a helybe hozott szolgáltatást. A makói járásban töltött napok ideje alatt átlépte idén az ezret azon ügyfelek száma, akik így éltek a hivatalos ügyintézés lehetőségével.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal okos járműve az ügyintézésre bárhol képes, hiszen az adatbázisok kezeléséhez szükséges adatátvitelt vezeték nélküli internetkapcsolattal biztosítja. A beruházás célja az volt, hogy személyazonosító igazolvánnyal, lakcímkártyával, útlevéllel, vezetői engedéllyel kapcsolatos ügyintézésre legyen lehetősége helyben az ügyfeleknek. A kisbuszban a diákigazolványhoz szükséges NEK adatlap is igényelhető és ügyfélkaput is lehet nyitni, sőt az illetékek, igazgatási szolgáltatási díjak kiegyenlítésére is van mód, benne, bankkártyás fizetési lehetőséggel.

Arról, hogy mikor és hol találkozhatnak helyben az ügyfelek a kormányablak busszal, a polgármesteri hivatalok értesítik a lakosságot. Az már biztos, hogy a nyáron minden nagyobb fesztiválon, tömegrendezvényen, mint például a Körös-Toroki Napok, a SZIN, a Szatymazi Falunapon vagy a Derekegyházi palacsintafesztiválon is jelen lesz.”

—-

„A fogyatékkal élő gyermekekkel, fiatalokkal nem könnyű a hivatalos ügyek intézése. A Csongrád Megyei Kormányhivatal ezért a szegedi GEMMA-iskola udvarára települt ki kormányablakbuszával: már délelőtt tucatnyi igazolvány készült el, de egészen délutánig folyt a munka.

Halmozottan- és közepesen sérült gyermekek járnak Szegeden GEMMA Fejlesztő Nevelés–oktatást Végző Iskolába, amely a Bakay Nándor utca városközponttól távolabbi részén található. Az egykori erdészeti kollégium épületét és környezetét kisebb-nagyobb lépésekben újítják fel, április 19-én is folyamatosan dolgoztak a munkások az épület külső részén. Ennek ellenére bent zajlott a nevelői munka, az udvaron viszont nem megszokott tevékenységet végeztek: a Csongrád Megyei Kormányhivatal kormányablakbuszában sorra készültek a fényképfelvételek, és az igazolványigénylések.

„A mai nap a GEMMA-iskolában 14 ügyfelünk volt eddig, nagyrészt diákigazolvány-készítéshez szükséges NEK (Nemzeti Egységes Kártyarendszer) adatlapot vételeztünk fel, valamint személyazonosító igazolvány ügyintézése zajlott” – nyilatkozta kora délelőtt Csányi Zsolt, a Szegedi Járási Hivatal Kormányablak Főosztályának vezetője. Kiemelte, a kormányhivatal számára fontos, hogy a mobil kormányablakbusz a megye teljes területén eljusson azokra a településekre, intézményekbe, ahol idősek, elesettek, megromlott egészségi állapotúak élnek, vagy ott oktatásban vesznek részt.

Csányi Zsolt úgy gondolja, hogy az enyhén, vagy súlyosan sérültek szüleinek könnyebbséget jelent, hogy a kormányablakbusz segítségével, sokkal családbarátabb közegben találkozhatnak az állammal, mint egy hivatal falai között. Más szociális intézményekhez hasonlóan jó kapcsolat alakult ki a GEMMA-iskolával, ahova előre egyeztetett időpontban jöttek el, így a pedagógusok, szülők is felkészülhettek az ügyintézésre.

Péntek Imréné, az intézmény igazgatója hozzátette, komoly segítség számukra a kormányablakbusz, mert sajátos nevelési igényű fiatalok iskolájukba. „Az élet minden területen – beleértve a kormányhivatalt – nagy nehézséget jelent az ügyintézés, hiszen a gyermekeink többsége kerekesszékes, mozgássérült, értelmi fogyatékos – fogalmazott. Elárulta, a szülők nagyon örültek a lehetőségnek, mert csemetéikkel nem könnyű várakozni egy hivatalban még tíz-húsz percet sem.”

Forrás:
Három hónap, 32 helyszín, több mint 1100 ügyfél; promenad.hu; 2018. május 25.
Házhoz ment a kormányhivatal a GEMMA gyermekeihez; Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata; 2018.04.24, kedd