Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer: lezárult a felkészülési időszak

Szerző: 2018. június 2.No Comments

„2018. június 1-jétől a Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer (TSM Rendszer) az eddigi figyelmeztetések helyett bírsághatározatokat kézbesít az objektív felelősség elve alapján a jogszabálysértő módon túlterhelt járművek üzembentartói számára.
A TSM Rendszer a jogszabályellenesen túlterhelt, így a közlekedésbiztonságra fokozott veszélyt jelentő, az utak állapotromlását felgyorsító tehergépjárműveket a korábbinál jelentősen hatékonyabban szűri ki a forgalomból. Az országszerte 89 mérőhelyen telepített 107 mérőállomáson az útburkolatba süllyesztett érzékelők forgalomlassítás nélkül határozzák meg az áthaladó járművek tengelyterhelését és össztömegét.

A TSM előszűrő funkcionalitással 2017. március 31. óta működik, tavaly szeptemberben pedig elindult a rendszer objektív felelősség elve alapján működő ága is. Utóbbi a jármű megállítása és kiterelése nélkül is lehetővé teszi olyan hiteles mérési eredmény rögzítését, amely alapján automatikusan kézbesíthető a bírsághatározat. A megbízható működés érdekében az elmúlt hónapokban folyamatosan zajlott a mérési eredmények kiértékelése. A közúti közlekedési ellenőrök mobil mérleggel kontrollméréseket is végeztek az adatok ellenőrzése érdekében. A TSM Rendszer szeptember óta nem bírsághatározatot, hanem figyelmeztetést küldött az üzembentartóknak. A felkészülési időszak lehetőséget biztosított a fuvarozók számára a közlekedési-áruszállítási tevékenységük ellenőrzésére a visszajelzések alapján.

A tapasztalatok megerősítették, hogy a rendszer alkalmas az objektív felelősség elvén alapuló automatikus szankció meghozatalára. 2018 januárja óta több mint 13 ezer figyelmeztető határozatot kézbesítettek a szabálysértőknek. A rendszer bevezetésével a fuvarozóknak új kötelezettsége nem keletkezik, csak az eddig is érvényben volt szabályozás betartásának ellenőrzése válik hatékonyabbá.

A közlekedésért felelős tárca a továbbiakban is kész folyamatos tájékoztatást adni a fuvarozói szervezeteknek a rendszer működéséről, nyitott a jobbító szándékú javaslatok egyeztetésére.

A lényegesen megnövekedett ellenőrzési hatékonyság a jogkövető magatartás általánossá válásához vezethet. A TSM Rendszernek köszönhetően várhatóan jelentősen lelassul az utak állapotromlása, csökken a súlyos balesetek bekövetkezésének kockázata, és javul a szabályosan közlekedő fuvarozók versenyhelyzete.”

Forrás:
Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer: lezárult a felkészülési időszak; Innovációs és Technológiai Minisztérium; 2018. május 31.