Skip to main content
egészségügyközigazgatási informatika

Országos defibrillátor-adatbázist készít a mentőszolgálat

Szerző: 2018. június 3.No Comments

„Országos defibrillátor-adatbázist készít a mentőszolgálat. Győrfi Pál, a szervezet szóvivője az InfoRádiónak elmondta: az adatbázis mobiltelefonos applikáción érhető el.
A mentőszolgálatnak évente nagyjából hatezer esetben kell közterületen újraélesztést végeznie, amiből ezer sikeres, de a mentők kiérkezéséig a laikus újraélesztésben jártas emberek is sokat tudnak segíteni bajba jutott társaikon.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az InfoRádiónak elmondta, két dologtól függ az újraélesztés esélyének a sikere:

Legyen ott valaki a környéken aki azonnal megkezdi az újraélesztés alapmozdulatait, a mellkasnyomásokat.
Lehetőleg perceken belül érkezzen oda egy defibrillátor készülék, hiszen minél előbb odaérkezik, annál nagyobb az esélye, hogy sikerül beindítani a beteg szívműködését.
Győrfi Pál elmondta azt is, hogy ennek elősegítésére szolgál a most induló kampány, amelynek keretében a már meglévő 1500-as adatbázisba szeretnék felvenni azokat a defibrillátorokat, amelyekről még nincs tudomásuk.

Most abban kérik a lakosság segítségét, hogy a SzívCity telefonos applikáción keresztül jelezzék, ha tudomásuk van újraélesztést segítő készülékről.

„Ez azért lesz hasznos, mert segélyhívás esetén megmondhatjuk, hogy kétszáz méterre van egy defibrillátor a portán, és amíg a mentő megérkezik, azzal lehet hogy sikerül újraéleszteni a beteget” – emelte ki Győrfi Pál.

A szóvivő elmondta azt is, hogy jelenleg is használják az adatbázist az ingyenesen letölthető mobiltelefonos applikáción, a SzívCity nevű rendszerben.

„A mentők mentésirányítója segélyhívás esetén riasztja a SzívCity legközelebbi elsősegélynyújtóját, aki megkapja a címet, a GPS jel pedig odavezeti a beteghez.
A SzívCity rendszerében már a legközelebbi defibrillátor helyzete is látható” – emelte ki Győrfi Pál.”

Forrás:
Országos defibrillátor-adatbázist készít a mentőszolgálat. ; Dzsubák Tamás; Infostart/InfoRádió; 2018. június 1.