Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

A Magyar Államkincstár rendszerét közel 30 milliárd forintból fejlesztik

Szerző: 2018. június 10.No Comments

„Három nagy projekt keretében 30 milliárd forint forrásból fejleszti informatikai rendszerét a Magyar Államkincstár a következő három évben.
Mészáros József, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke a 21. század családtámogatása és nyugdíja elnevezésű projekt nyitó rendezvényén elmondta, hogy az informatikai rendszer fejlesztés a társadalombiztosítások területét, a kincstár számlavezetését, illetve a költségvetés és az államháztartás pénzügyi informatikai rendszerét érinti.

Azt is mondta, hogy a három nagy projektet a Közigazgatás- és közszolgáltatás-fejlesztési operatív program forrásaiból finanszírozzák. A MÁK elnöke elmondta, a családtámogatásokat és a nyugdíjrendszert érintő korszerűsítés pénzügyi kerete nagyjából 12 milliárd forint.

Az elnök prezentációjában arra is kitért, hogy 2010 óta a kormányhivatalok megalakulásával nagy változásokon ment át a közigazgatás. Azt is hozzátette, hogy a MÁK nem tudná ellátni feladatait a kor követelményeinek megfelelően digitalizáció és informatikai fejlesztés nélkül. Ezek a családtámogatások kifizetésétől a nyugdíjkifizetéseken és a vidékfejlesztési támogatások folyósításán keresztül az önkormányzati támogatások kifizetéséig és a közszolgálati dolgozók bérének kifizetéséig terjednek.

Antal Renáta, az államkincstár uniós projektigazgatója elmondta, hogy mintegy 100 millió oldal dokumentumot kell digitalizálni. A családtámogatási iratok digitalizálása befejeződött, a nyugdíj iratok digitalizálása zajlik jelenleg is zajlik. Elmondta, az elbírálási folyamatok fejlesztését is tervezik, minek eredményeképpen rövidül és hatékonyabbá válik az ügyintézés, előtérbe kerül az elektronikus ügyintézés.

A fejlesztés az állampolgárok széles körét közvetlenül érinti, kezdve az aktív korúaktól, a családokon át, egészen a nyugdíjbiztosítási vagy családtámogatási ellátásban részesülő személyekig – vélekedett a projektigazgató. A korszerűsítés hozzájárul az államigazgatás olcsóbb és hatékonyabb működéséhez, valamint várhatóan növeli az elégedettséget az állami szolgáltatásokkal kapcsolatban – összegezte Antal Renáta.”

Forrás:
A Magyar Államkincstár rendszerét közel 30 milliárd forintból fejlesztik; Világgazdaság/MTI; 2018. június 5.